Cikk megosztása
A jövőben együtt tehetnek a kocsmakultúra fejlesztéséért, azért, hogy megmutassák a sör értékeit és szabályozási területen is létrejöhet a kompromisszum.
Kántor Sándor, a Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója a szervezet Adventi Sörestjén arról beszélt, hogy az előzetesen várt 3-5 százalékos növekedéssel szemben már a stagnálás is elfogadható eredmény lesz 2024 egészét tekintve.
A környezet tehát nem kedvez jelenleg semmilyen üzemméretnek sem, ugyanakkor tovább folyik a prémiumizáció és az alacsony alkoholtartalmú és alkoholmentes sörök is egyre jobban teljesítenek. Utóbbiak forgalma elérte a teljes sörpiac 8,5 százalékát, viszont minden piaci szereplő megszenvedte tavaly a kötelező visszaváltás bevezetését.
Mi is írtunk arról, hogy számos kisüzemi sörfőzde küzdött a kötelező visszaváltási díjas termékek regisztrációjával, pontosabban azzal, hogy nem érkezett meg időben az engedély a MOHU-tól, így a sörök ahelyett, hogy a piacra kerültek volna, sokszor tartályban várták az engedélyeztetés lezárultát. És a főzdéktől kapott információk szerint a problémát azóta sem sikerült teljes körűen megoldania a MOHU-nak, továbbra is előfordulnak az emgedélyeztetés elhúzódása miatt beragadó tételek.
Együtt dolgoznának a kocsmakultúra fejlesztésén
A Sörszövetség tagvállalati jelzései alapján 2024-ben a költségek kontrol alatt tartása jelentette a legnagyobb feladatot – írja a Pénzcentrum. Kifejtik: leginkább az alapanyag árak és a munkaerő költségei növekedtek, amelyek nem jelentek meg még teljes mértékben a sörök árában.
A gazdasági portál arról is ír, hogy a Magyar Sörgyártók Szövetsége három területen tett együttműködési javaslatot a Kisüzemi Sörgyártók Szövetsége felé. Eszerint közösen dolgozhatnának a jövőben a magyar kocsmakultúra fejlesztésén. Ezt a szövetség brit, a német és a cseh példák alapján képzeli el, ahol a söröző közösségi hely, „ahol mindenki biztonságos és kulturált körülmények között találkozhat a barátaival, ismerőseivel”.
A másik sarkalatos pont a sör, mint a legalacsonyabb alkoholtartalmú, természetes alapanyagokból készülő italként történő definiálása lehetne, és fontos szerepet kapna a szabályozási, szakmai terület, ahol a két szervezet már tavaly is tudott kompromisszumokra jutni.