Május 25-én és 26-án a csúcskategóriás kisüzemi sörfesztiválok hangulata jön Budapestre a BPBW Beer Week in Budapest 2018 kóstolónapjaira, ahol a sörfőzők személyesen csapolják majd a söreiket.
Felbukkant még pár pályázat a Kolosy téri piac épületének hasznosítására. Így nem biztos, hogy Gerendai Károly Sziget alapító hatalmas sörcsarnokot megálmodó ötlete lehet a befutó.
Mindhárom nagy magyarországi sörgyár növelte az elmúlt hetekben az árait. 4-5 százalék az emelkedés, de vannak olyan sörtípusok, amelyeknél jelentősebb a növekedés.
Azok, akik lassan esznek, kisebb valószínűséggel híznak el – állapították meg japán kutatók, akik szerint a vacsora utáni rágcsálnivalók elhagyása, valamint ha az ember már nem eszik lefekvés előtt két órával segít, az egészséges testsúly elérésében és megőrzésében.
Új színfolttal bővül a budapesti kézműves sörös térkép: pénteken megnyílik a Beer Brothers az Astorián, ahol a 12 féle csapolt sör és több mint 100 üveges mellett világbajnok hamburgerek is várják a vendégeket.
Van a Carlsberg, egy igazi nemzetközi söróriás, hatalmas gyárakkal, és szerte a világon erős kereskedelmi jelenléttel. És van a Horizont sörfőzde Kőbányáról, ami kiváló kisüzemi söröket készít az egyelőre azért nem elsöprő többségű, minőségi söröket fogyasztó rétegnek. Mit kezd egymással Dávid és Góliát, ha rájönnek, hogy egy oldalon állnak?