Vörös és arany láger sört dobott piacra a Vasas és a Liverpool egykori kapusa. A főzetek a Monyonál készülnek Budapesten, és Bogdán Ádámék nem akarnak megállni két fajta főzetnél.
Az Oxfordi Egyetem fejlődéspszichológiai tanszéke kiderítette, hogy azok a férfiak kevésbé hajlamosak a depresszióra, akik rendszeresen elmennek a haverjaikkal inni.
Tízből egy halálos közúti balesetet ittas járművezetők okoznak. Piálás után a kormány mögé ülni gáz. A Mama vadállat tojáslikőrje után meg aztán pláne.
A Berkeley Egyetem tudósai rájöttek, hogyan kell megbuherálni a sörélesztőt úgy, hogy komlóhasználat nélkül tudják hozzáadni a sörhöz a komlóaromát. Maximum íz, no komló.
Elképzelhető, hogy a Magyar Sörgyártók Szövetsége helyett a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének tagja lesz a Pécsi Sörgyár, amely már nem tekint magára többé nagy sörgyárként, igaz idén 165 ezer hektoliter sört terveznek főzni.
Az Onyx lett Magyarország első két Michelin-csillaggal minősített étterme. A Costes, a Costes Downtown és a Borkonyha megőrizte egy-egy Michelin-csillagát. Az elismeréseket hétfő este gálaműsor keretében adták át Budapesten, ahol bemutatták a 2018-as európai Michelin-kalauzt.
Meglepő eredmény született a World Championship Cheese Contest versenyen, ahol nem normandiai lett a legjobb camembert, hanem egy Franciaországtól nagyon távol eső farmon készítették a legfinomabbat.
Csaknem 100 Michelin-csillagos séfet várnak Budapestre az európai gasztronómia egyik legrangosabb eseményére, a Michelin Main Cities of Europe Guide 2018-as kiadásának bemutatójára, amelyen az is kiderül, hogy melyik magyar éttermek érdemelték ki idén a Michelin-csillagot.
Egyáltalán nem biztos, hogy Gerendai Károlyék sörcsarnok-ötlete megvalósul az óbudai Kolosy téri piac épületében, miután felbukkant még néhány jó esélyekkel induló pályázó. A képviselótestület a választások utánra halaszotta a piac sorsáról szóló döntést.