Hamar kipukkadhat a hard seltzer lufi?

Írta: BeerPorn.hu

2021-08-03 | 06:36 Hírek

Néhány hónapja még a csapból is az folyt, milyen lehengerlő tempóban növekszik a hard seltzer értékesítése a tengerentúlon. Most viszont megérkezett az első jel, ami arra utalhat, nem tart örökké a növekedés. És mi a helyzet itthon?

Nyár elején lehetett olyan előrejelzéseket olvasni, amelyekben azt vizionálták, hogy a hard seltzerek okozta fellendülés miatt a fogyasztásra kész italok idén csaknem 27 százalékos bővülést mutatnak majd be. Az „alkoholos szóda” értékesítése pedig tavalyhoz képest 130 százalékkal tudott növekedni az USA-ban, hamarosan pedig többet adnak majd el belőle, mint borból – írtuk júniusban.

Most azonban arról érkeztek hírek, hogy mivel egyre többen lépnek be a seltzer piacra, az egyre zsúfoltabb, és az értékesítés pedig nem felel meg a várakozásoknak. A Boston Beer adatai szerint a hard seltzerek jóval a várakozások alatt teljesítettek 2021 második negyedévében.

Hanyatló nyugat?

A Boston Beer elnöke, Jim Koch szerint a hard seltzer piac a vártnál kevesebb új fogyasztóval, viszont sorra megjelenő, újabb és újabb brandekkel küzd. Szerintük a szektor abszolút értelemben tovább növekszik, ám könnyen lehet, hogy a felfelé ívelő görbe laposodni kezd.

Ami – hogyha reálisan nézzük – voltaképpen nem meglepő, hiszen minden növekedés csillapodik egyszer, és a bővülés még így is igen látványos. Ugyanakkor valóban igaz, hogy egyre több a piaci szereplő a hard seltzerek esetében is.

Magyarországon egyelőre egészen más a helyzet, itthon még csak most tanulják a fogyasztók ezt az új italkategóriát, amely egyelőre nem mondható, hogy berobbant volna a piacra, annak ellenére, hogy A Dreher Sörgyárak és a Borsodi Sörgyár mellett immár több kisüzemi sörfőzde és szeszipari szereplő is megjelent vele.

Besze Ágnes, a Borsodi Sörgyár jogi és vállalati kapcsolatok igazgatója kérdésünkre a Wai Momenttel kapcsolatban elmondta, bíznak benne, hogy ugyanolyan sikeres lesz, mint az amerikai és egyéb piacokon, ahol korábban már bevezették. Eddigi tapasztalataik alapján a fogyasztók nyitottak rá és sokan ki is próbálják.

Szabó Ibolya, a Dreher vállalati kapcsolatok vezetője a Beerporn.hu-nak úgy nyilatkozott, hogy az általuk forgalmazott Viper értékesítése a várakozásnak megfelelő, illetve jelenleg ők is leginkább ismertséget és penetrációt építenek.