Több mint 2000 kilométert utaztunk az eddigi legextrémebb sörélményért

Írta: Knap Gábor

2019-04-15 | 06:44 Magazin

Tbiliszi nyüzsög, mint egy hangyaboly. Grúzia fővárosában él nagyjából kétmillió ember, akik iszonyat mennyiségű babot esznek, imádják a koriandert és a jó pálinkát. Barátságosak és szeretnek, de ami még jobb, tudnak is finom söröket főzni! Gasztro-élménybeszámoló a Kaukázus lábától.

Grúzia, vagy ahogy a helyiek jobban szeretik, Georgia éppen csak rajta van az átlag magyar térképén. Tudjuk, hogy ott született a világ egyik legbrutálisabb diktátora, sejtjük, hogy kábé a Fekete-tenger túloldalán van, meg azt is, szovjet tagköztársaság volt. Nem sokkal többet. Pedig Georgia brutálisan gazdag, évezredes kultúrával rendelkezik, más kérdés, hogy olyan szomszédok mellett, mint Törökország, Oroszország, vagy a közeli Irán, nem könnyű érvényesülni.

Eljutni viszont nem olyan vészes az ország fővárosába – bár jelenleg sajnos nincsen közvetlen repülőjárat Budapest és a grúz főváros, Tbiliszi között –, Kutaiszi repteréről nagyjából 3 óra alatt Tbilisziben lehetünk. Ott él az ország lakosságának a fele, és látnivalóvak is derekasan megszórták. Mi is azt a várost választottuk, hogy ránézzünk a helyi gasztronómiára, és ha tudunk, a kraft sör kínálattal is megismerkedjünk. Mindkettő sikerült!

Tbilisziben egyszerűen csudálatos a kocsmaélet! :)

Nyomokban ismerős lehet

A látogató Tbilisziben egyébként furcsa olvasztótégelyben érzi magát. A közlekedés néha olaszosan virtuóz, a buszok tök olyanok, mint mondjuk Budapesten, a metro orosz, szóval szintén ismerős, ha valaki szeretne, Mekizhet és a H&M-ben is meg lehet venni ugyanazt a farmert, amit itthon. Az épületek néhol olyanok, mintha a Nagykörúton nem engedték volna, hogy a díszes homlokzatú bérházakra ne kerüljön erkély, és két emeletnél magasabbra épüljenek, azt viszont minden további nélkül lehet, hogy egy romantikus/neogót lakóépülettel szemben üveghomlokzatú magasházat húzzanak fel. A srácok szakállasak, a lányoknak gyönyörű barna hajuk van, hogyha turista vagy, akkor pedig előbb orosznak néznek, és úgy próbálkoznak beszélgetni, de ha szólsz, hogy az nem fog menni, gyorsan elnézést kérnek, és angolra váltanak.

Kábé 2 millióan élnek a városban

Angolul egyébként jellemzően minden ki van írva, a nagyobb éttermekben pedig természetesen van angol nyelvű étlap. Tanulmányoztuk is azokat előszeretettel, és arra jutottunk, hogy Georgiában legalább olyan királyakat lehet enni, mint mondjuk Olaszroszágban.

Az ország, ahol folyamatosan kajálnál

Előételnek (és simán, sörözés mellé) a legtöbb vendéglátóhelyen jópofa tapasok – olívabogyó, fokhagymás- vagy diókrémes padlizsán, a kemence belsejére tapasztva megsülő kenyér (puri) – választhatóak, de nekünk a szuperfiss zöldfűszerek voltak a kedvenceink. Ezt egészen szó szerint kell érteni, egy nagy tálon hoznak friss tárkonyt, újhagymát, petrezselymet, retekzöldet, hónapos retket és kész. Zseniális!
A főételek bátran fűszerezettek (a zöld koriander olyan nekik, mint nálunk a pirospaprika: mindenbe kerül belőle), csodálatosan változatosak és a sokszor nehéz összetevőik ellenére sem telítenek el.

A khacapuri talán a legismertebb grúz fogás: picit hasonlít a pizzára, de ebbe tradicionálisan jó sós grúz sajt van, nem pedig paradicsom. Persze ebből is vannak már mindenféle cifrázott változatok.

Egyhetes georgiai tartózkodás alatt bőven el tud lenni az ember csak levesekkel, mert a grúz levesek egyszerre ötletesek, néhol kissé hasonlítanak a magyar ételekre, izgalmasak és roppant változatosak. A kharcho egy fűszeres (nyilván koriander), paradicsomos marhahúsleves, darált dióval. A chikhirtma picit olyan, mint az itthoni tojásleves, de ebbe csirkehús is kerül, de készítenek nagyon kapros, hideg levest a matsoni nevű helyi joghurtból is.

A grúzok babevők. Pazar kajákat készítenek babból. A lobio mindenhol kapható a legpuccosabb étteremtől a piaci kifőzdéig: igen fűszeres babragu, jellegzetes cserépedényben, kemencében készül. A tolma a helyi töltött káposzta, de ezt inkább szőlőlevélbe csavarják, és annyi fokhagymát használnak a töltelékhez, hogy ha májusban megeszel belőle párat, októberig nem csípnek a szúnyogok.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Beerporn magazin (@beermagazin) által megosztott bejegyzés,

Nálunk a társaságban a khinkali volt a kedvenc. A khinkali az orosz pelmenyi rokona: tésztabatyuba töltött fűszeres darálthús, vagy épp gomba, sajt, stb. Az autentikus természetesen a húsos verzió, amibe mondanunk sem kell, hogy adagonként másfél talicska friss koriander kerül. Érdemes mindet megkóstolni!

Khinkali, a háttérben pedig egy nagy tál fűszernövény

Sörök, borok, szeszek

A grúz bor az egyik legfontosabb terméke az országnak. Több mint 400 szőlőfajtájuk van, és nagyjából minden boltban lehet vásárolni amforában, azaz kvevriben készült bort, ami Európa más részein finoman szólva is kuriózum. Ember legyen a talpán, aki kiigazodik a Saperavi, a Mukuzani, az Usakhelauri, és a hasonló nevű szőlők között – mert a grúziai borászok nem ültek (még) rá a merlot-chardonnay-pinot noir vonatra, vagyis sokkal könnyebben találni autentikus fajtákból készülő borokat, mint a nagy világfajtákból erjesztetteket.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Beerporn magazin (@beermagazin) által megosztott bejegyzés,

Ami az égetett szeszeket illeti, a helyi butító a chacha. Ez alapesetben egy szőlőtörköly pálesz, néhol olyan, hogy letépi az arcodat, de vannak belőle egészen emészthetőre (kb. 40%) főzöttek is, és megjelentek a különböző gyümölcsökkel készülő változatok. Érdemes kipróbálni a tölgyfahordóban érlelt chachát is, a legkeményebbek pedig rámehetnek a piacon, a kólásüvegből mért verzióra is (semmivel nem rosszabb, mint a többi).

Híresek a grúz érlelt párlatok is. Brandy több változatban is elérhető, a konyakokhoz képest röhejes áron csodálatosakra lehet bukkanni. Tbiliszi több ezer teraszának valamelyikén egy pohár helyi brandyvel nézni ki a fejedből egészen elnök dolog!

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Beerporn magazin (@beermagazin) által megosztott bejegyzés,

Természetesen nagyon kíváncsiak voltunk az ország sörkínálatára, azon belül arra is, hogy begyűrűzött-e már Tbiliszibe is a sörforradalom.
Van néhány grúz nagy sörgyár, olyan márkákkal, mint a Zedazeni vagy a Natakhtari – ezek sima eurolágerek. Egész jó választék van belőlük, de – a szokatlan tipográfiától eltekintve – különösebben nem érdekesek. Találtunk viszont igazi craft sörbárt is a városban (Black Dog Bar – létezik vajon olyan város, ahol nincsen ilyen nevű kocsma?!), ahol a Num8Ber craft főzde cuccait csapolták. Tökösen komlózott IPA és APA mellett kóstoltuk a bittert, a blonde ale-t is, és egészen fantasztikus volt a főzde stoutja.

Találkoztunk az ugyancsak kisüzemi Alkhanaidze lágerével is, amely szintén kellemes meglepetés volt. A legextrémebb főzet címét viszont egyértelműen a Tbiliszi belvárosában található Alani Étterem-Sörfőzde-Szálloda házi söre vitte el, ami elvileg egy oszétiai sör – bármit is jelentsen ez pontosan –, amit helyben készítenek. Zavaros, mint a Tisza, amikor árad, komlóaromákat nem igazán lehet felfedezni benne, cserébe nagyon élesztős, az alkoholtartalmát pedig olyan 6-7 százalék közé saccoltuk. Többször kipróbálni felelőtlenség, kihagyni hülyeség.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Beerporn magazin (@beermagazin) által megosztott bejegyzés,

A kocsmaélet Tbilisziben simán hozza a Budapesten megszokott szintet, sok az éjjelnappali, és még a hazaiaknál sokkal igazibb romkocsmára is bukkantunk – ki merné itthon megcsinálni, hogy az ivó fatüzelésű vaskályhájának kéményét nemes egyszerűséggel az ereszcsatornába vezeti?

Tbiliszi kúl hely, megéri az utazást, és ha igazán nyitott vagy az izgalmas gasztronómiai fordulatokra, garantált, hogy rákattansz majd Georgiára!