Cikk megosztása
Ittunk ma már stoutot? Neem? Pedig ma van a Nemzetközi Stout Nap, és azt mondja az Untappd, hogy ünnepeljük az egyik legszimpibb sörstílust. Persze csak, ha neked nem száraz a november…
Harmadik éve ünneplik a sörmániások november 3-án a stout napját, ami egy remek alkalom arra, hogy többet megtudjunk erről az éjfekete sörről, amely nem jöhetett volna létre, ha a londoni munkásosztály nem iszik meg elképesztő mennyiségű portert. Hiszen a stout gyökerei a porternél keresendők.
A londoni kikötői melósok sötét sörét az 1700-as évek elején kezdték készíteni. A tápláló, ízletes, erős sört csak úgy szippantotta felfele a fáradt tróger. Az erősebbre főzött porterek „stoutként” emlegetése is az erőre utal. A munkáséra és a sörére is.
Az első ilyenek az 1730-as években készültek, a még brutálabb russian imperial stout pedig már az 1800-as években született meg, már a Guinness után, amely dry, vagy irish stoutként aposztrofálja magát. Azóta persze rengeteg verzió látott napvilágot, a csokistól egészen az osztrigásig. És ha azt gondolnád, hogy az osztrigás csak legújabb kori úri huncutság, kapaszkodj meg: Új-Zélandon már 1929-ben került osztriga a stoutba.
A stoutot aztán a sörforradalom kapta fel, felismerve, hogy roppant izgalmas, változatos és a gasztróban is remekül helyt álló sörök készíthetőek a stílus keretein belül. Elég, ha hirtelen csak a Fehér Nyúl Stoutjára, a Hedon Katalin Cárnőjére, az etyeki Baltazarra, a Csupor ThermoSTOUT-ra, a Fűtőház Sörfőzde 327-139-esére, vagy a Hübris Halálra gondolunk…
Akkor mehet egy pohárral?