Ezek a legjobb magyar witbierek!

Írta: BeerPorn.hu

2022-05-20 | 11:34 Magazin

A Nyitott Főzdék Napja hivatalos söre 2022-ben a witbier, avagy belga búzasör. A típusból kisüzemi és nagy(obb) főzdékben készülő változatok is vannak a piacon, nem is beszélve a különböző alternatív, blikkfangos alapanyagokkal készítettekről. Teszteltük őket.

A belga búzasör egy több százéves stílus, aminek az újkori történetére mondhatjuk inkább, hogy diadalmenet. A gyökerei még abba az időbe nyúlnak vissza, amikor nem feltétlenül nyomtak tele minden sört komlóval: a witbierben a koriander és a narancshéj az uralkodó.

A witeket az 50-es évekre majdnem el is felejtette a világ, Pierre Celis, sörfőző a Hoegaardennél viszont újból készíteni kezdte, a népszerűsége pedig folyamatosan növekszik, és erre rátett még egy lapáttal a citrusos, fanyarabb ízek divatja.

Jellegzetes összetevői között meg kell említeni a nagyjából 50 százaléknyi malátázatlan búzát (a többi árpamaláta). (Persze olyan is van, amelyik búzamalátával készül.) Időnklént kerül bele zab- és/vagy búzapehely is. Ami pedig a fűszereket illeti, jellemző a koriander, a keserű vagy édes narancshéj, néha kamilla, bors, stb. Mivel a kraft főzdék a fenti hozzávalók mellett nagyon változatos dolgokat tesznek hozzá a witbierekhez is, kissé szétválasztottuk a tesztelt 15 tételt, az eredményeket is eszerint közöljük. A teszt során a megfelelő sorrendben, vakon kóstoltuk a söröket.

Összességében elmondható, hogy csekély számú kivételtől eltekintve szép, többnyire a stílusnak megfelelő belga búzákat kóstolhattunk. A 15 tételből csak 2-3 mutatott fáradtságot, eltunyult aromákat, egy pedig sajnos egyértelmű problémákat, noha természetesen kizárólag szavatossági időn belüli söröket kóstoltunk.

Lássuk, melyek voltak a legjobb hagyományos witek!

A képzeletbeli dobogó harmadik fokára a The Beertailor Witbier került, amely egy jó megjelenésű, remek habtartósságú, halvány szalma színű sör, szuper, fanyar, és kissé fűszeres utóízű. Annyi csavart ez is tartalmaz, hogy narancs helyett citromhájjal készült, amely jócskán érződik az illatában, a héjból a kesernyésség azonban egyáltalán nem került át a sörbe. Király!

Második egy igazi hazai, kisüzemi klasszikus lett: a Rothbeer White Space. Ez továbbra is a stílus egyik legszebb hazai példája. Nem hivalkodó, inkább kiegyensúlyozott fűszeresség, kevésbé gyümölcsös és édes ízvilág, enyhe fanyarság és kiváló test. Szép sör.

A zsűrinek a legjobban a HopTop Brewery Witbierje tetszett, holtversenyben egyébként a Hoegaardennel. A HoTop Witbier sajnos kifutó termék ugyan, de még elcsíphető a főzde webshopjában, és néhány jól ismert sörboltban is. Ez a curacao narancshéjjal is fűszerezett sör nagyon világos, élénk szalmasárga, és ezt az élénkséget illatában is megmutatja. Nagyon frissítő, kellemesen krémes, vagányan citrusos, szuper a szénsav. Szóval egy tökjó wit, keressétek, amíg van! :)

A Hoegaarden jó szereplése sem meglepő különösebben, hiszen nagy konszern által forgalmazva is a stílus alapvetéséről van szó. Jó kis búzás, citrusos, korianderes illat, szép, észteres jegyek. Még a hozzáadott cukor sem viszi el az ízét, amelynek a vége remekül borsos és karakteres, miközben jól érződik, hogy a Hoegaardenben minden hozzávaló dekára kimért.

És most nézzük azokat, amiken csavartak egyet!

A Szent András Sörfőzde Bodzás Búzáján mondjuk elég sokat tekergettek, ha azt nézzük, hogy az egész 45 százaléka bodzavirág sűrítményből áll. Szóval ez amolyan wit alapú, bodzás radler, de miért ne lenne itt a helye, hiszen igazán nyári, roppantmód behízelgő ital. A mi ízlésünkhöz túl édes ugyan, de a bodzaloverek egytől-egyig odavannak érte!

Második lett a Viharsarok Kids See Ghosts, amelyben többek között ezek a hozzávalók vannak: sárga jolokia chili, citromlé, só, fehérbors. Ennek hatására nem meglepően fűszeres, de kevésbé a witekre emlékeztető az illata. A búzamaláta nagyszerű testet rak a cilitől kissé pikáns sör mögé. Az egyensúlya az, amely miatt felállhatott a dobogóra.

A Mad Scientist Tokyo Lemonade végzett az összesített pontozásban a legjobb helyen, és volt is némi dilemmázás, ahogy a klasszikus witekhez soroljuk-e, vagy nem. Végül az utóbbi mellett döntöttük, bár a yuzu citrusféle, de a használata annyira megváltoztatja a sör karaktereit, hogy nem lett volna értelme a sima witekkel összehasonlítani. Ez egy fantasztikusan összerakott sör, parádés gyümölcsösséggel, könnyed, pezsgőre emlékeztető testtel, elegáns, száraz lecsengéssel.

Keresd a witbiereket május 21-én a Nyitott Főzdék Napján résztvevő sörfőzdékben is! Ebben segítségedre lesznek a palackokra és dobozokra nyomott „a Nyitott Főzdék Napja Hivatalos Söre” matricák.

 

A tesztelt sörök egy részének beszerzésében a One Beer volt a segítségünkre, a helyszínt pedig ezúttal is a nagyszerű Murok Café biztosította. Köszönet érte!