fbpx

Dreher Sörgyár

Írta: BeerPorn.hu

Sörfőzdék

A Dreher család neve már a 18. század óta összefonódik a sörkészítéssel. Franz Anton Dreher, 1796-ban vette meg a Klein-Schwechati Városi Serházat, fia, idősebb Dreher Antal pedig Angliában és Németországban tanulta a sörfőzői mesterséget és ő alapította meg 1862-ben a Dreher Sörgyárat, majd 1870-ben bekövetkezett halála után, ifj. Dreher Antal vette át a cég irányítását. 1890-ben már 1,2 millió hektoliternyi sört készítettek.

A cég a következő generáció vezetése alatt, 1905-ben alakult át részvénytársasággá. Dreher Jenő sorra részesedést vásárolt a versenytársak cégeiből, majd létrehozta a Dreher – Haggenmacher Első Magyar Részvény Serfőzde Rt.-t.

1948 a céget államosították, létrehozva a Kőbányai Sörgyárakat, majd a Magyar Országos Söripari Vállalatot.

1992-ben a Kőbányai Sörgyár részvénytársasággá alakult, majd 1993-ban a South African Breweries felvásárolta. Az új vezetés alatt egyesült a Kanizsai és a Kőbányai Sörgyár, amelyek közösen felvették a Dreher Sörgyárak Rt. nevet. A SAB és az amerikai Miller Brewing Company egyesülésével 2002-ben létrejött a világ második legnagyobb sörgyártó vállalkozása, a magyar gyár pedig ennek tulajdonában folytatja tevékenységét.

1106 Budapest, Jászberényi út 7-11. http://dreherzrt.hu/