fbpx

Nem jött be az előrejelzés, drágulhat a sör

Írta: BeerPorn.hu

2018-08-09 | 07:23 Hírek

via GIPHY

Ahhoz képest, hogy július elején még arról adott ki hírt az MTI, hogy sörárpából is jó termésre lehet számtani, kiderült, hogy kevés gabona termett, ezért drágulni is fog a sör a közeljövőben.

Nagyjából egy hónapja a Concordia Közraktár Zrt. adataira hivatkozva a Távirati Iroda ezt írta: „árpából idén 5,2 tonnás termésátlagot várnak a gazdák, ami 1,2 millió tonna termést jelenthet. Az árpa többéves termésátlaga Magyarországon hektáronként 3,3-5,0 tonna közötti, így a várt idei 5,2 tonnás mennyiség kimondottan jónak számít, hiány semmiképpen nem lesz ebből a terményből sem”.

Ehhez képest a napokban a Népszava cikkezett arról, hogy kevesebb árpa termett az idén, emiatt emelkedhet a sör ára, méghozzá akár 10-15 százalékkal.

Agrárszakemberek becslései szerint a hektáronként becsült, átlagosan 5 tonnás hozamok helyett jóval kevesebbet takarítanak be. A tavaly ősszel vetett gabona 15-20 százalékkal, a tavaszi pedig nagyjából 10 százalékkal marad el a sok éves átlagtól. A terméskiesés miatt átlagosan 10 százalékkal emelkednek a felvásárlási árak.

A lap számítaásai szerint ha a söripar emel az árain, az a dobozos, illetve a palackos sörök esetében 15-25 forinttal is drágíthatja a termékeket, de a 90 százalékban hazai alapanyagokból készült csapolt sörök esetében a vendéglátóhelyeken fajtától függően 40-100 forinttal is többe kerülhet egy sör.