Cikk megosztása
Írországban a kormány január 4-től hatósági árminimumot vezetett be az alkoholos italokra, az alkoholizmus visszaszorítása érdekében. Egy Guinness rajnogó elég sajátosan reagált erre a drágulásra. De vajon jól járt a bevásárlással?
Az ír kormány döntése értelmében az italkereskedésekben, vegyesboltokban és az áruházakban értékesített alkohol a hatóságok által megszabott árszint alatt nem értékesíthető többé. Ezzel a lépéssel a túlzott alkoholfogyasztást akarják visszaszorítani.
A rendelkezés értelmében egy üveg bor nem lehet olcsóbb 7,4 eurónál (kb. 2 700 Ft), egy doboz sörnek pedig legalább 1,7 euróba (kb. 620 Ft) kell kerülnie. A legalább 40 százalék alkoholtartalmú italok pedig 20,7 eurónál (kb. 7 600 Ft) drágábbak kell legyenek.
Hasonló árminimumot Skóciában már bevezettek 2018-ban, mely intézkedést követően húszéves mélypontra esett az alkoholfogyasztás mértéke. Ez alapján az intézkedés működik, ám kétségkívül az alacsonyabb jövedeleműeket sújtja inkább.
Ezen húzta fel magát az a vásárló is, aki 500 doboz Guinnesst vett, közvetlenül az átváltozás előtt. A férfi – saját számításai szerint – így 700 eurót takarított meg. A nagy bizniszhez az is kellett, hogy az RTÉ Liveline műsorában minderről beszámoló, Brendan nevű Guinness gyűjtő kiszúrja: a közeli kisboltban még akciós is a stout: 12 doboz csak 10 euróba kerül.
Brendan 400 euróért vett az akciós Guinnessből. Másnap ugyanez a mennyiség, már a hatósági áron 1100 euróba került volna. Szerinte az új intézkedés diszkriminatív, illetve kérdéses, hogy az ír kormány tanulmányozta-e azokat a kutatásokat, amelyek szerint az alkoholizmus társadalmi státusztól független probléma. (Amúgy van erre egy – ki hinné – épp brit tudósok által készített kutatás, itt.)