Az asztal alá iszik minket Panama, Kongó és Namíbia

Írta: BeerPorn.hu

2016-05-21 | 07:52 Hírek

2014-ben a belföldi sörértékesítés 2 százalékkal emelkedett az előző évhez képest, a magyar sörüzemek összesen 6,239 millió hektoliter sört forgalmaztak a hazai és külföldi piacokon – derül ki a Budavári Sörfesztivál legfrissebb sajtóanyagából.

europai_sorfogyasztas_infografika

Az összefoglaló kitér arra is, hogy egyre kedveltebbek a kézműves sörfőzők termékei is, amik a hazai sörtermelés egyre nagyobb szeletét teszik ki. Az ágazat rohamosan fejlődik, csak ebben az évben tíz sörfőzde épült az országban. A piac következő újdonságaként ősszel újhullámos látvány-sörfőzde is nyílik majd a fővárosban, a Fabriq sörfőzői négyféle nedűvel mutatkoznak be a Sörfesztiválon – írják.

Ha az országok területét az alapján osztanák, hogy ki hány korsó sört iszik meg egy évben, akkor a csehek, a maguk 144 literes egy főre jutó fogyasztásával világuralomra törnének. A dobogó második fokára meglepő módon a sörkultúrájáról kevéssé ismert Seychelle-szigetek kerülne, míg a harmadik legnagyobb területet Németország kapná. Hazánk a harmincegyedik helyen végezne, az atomhatalmak pedig leszerepelnének: az USA a tizenhetedik, a britek a huszonnyolcadik, India pedig az ötvennyolcadik lenne a sorban. A statisztikák alapján egyébként olyan országok isznak minket asztal alá, mint Panama, Kongó és Namíbia. – áll az összefoglalóban.

Fotó: Dailynewshungary.com

Fotó: Dailynewshungary.com

A június 2-től 5-ig, a Budai Várban utoljára megrendezett sörfesztiválon a három legnagyobb hazai, piacvezető sörgyár és számos magyar kisüzem söreit lehet majd megkóstolni. Emellett pedig lesznek német és belga sörök is.
A Sörszövetség a fesztiválon is szeretné új oldaláról bemutatni a hazai sörkultúrát: a fesztivállal kapcsolatban arra hívják fel a figyelmet, hogy a sörfogyasztásban a minőség legyen az elsődleges szempont. Ebben a szemléletben ajánlják söreiket a várba érkező kiállítók, a több mint 80 féle sörüzem közel kétszáz sörfajtát kínál majd a látogatóknak.