Ééés elindult a 2022-is, ami páros évszám ugyan, de páratlan söröket várunk tőle! Az meg külön tuti, hogy ha megnézzük, mit hozott a január, nem kell aggódjunk a folytatás miatt sem! Tirpla IPA, és egy nagy adag gose. Jöhet, kérem!?
Ezt Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke mondta egy interjúban. Szerinte a vendéglátósok között igen magas a kis- és középvállalkozások aránya, azok pedig nehezebben bírják az állandóan fenyegető bezárást.
Gondoltad volna, hogy a gyorséttermek és a választási kampányok sztáralapanyaga, a burgonya olyan sajtót kap ezen a télen, amilyet? Miután bevette a világ egyik legfontosabb szakácsversenyét, egyenesen a Facebookra igyekszik!
Az alsópolcos termékek egyre kisebb szerepet töltenek be a hazai sörgyártásban, miközben a járványhelyzet miatti holtpontról elmozduló magyar söreladásokat a prémium és az alkoholmentes kategóriák hajtják. A söripar tízmilliárdokkal járul hozzá a költségvetéshez.
A Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének versenyét, két év kényszerszünet után tartják meg márciusban. A szervezők a hazai főzetek mellett számos szomszédos országból érkező sörre is számítanak.
A gyulai Elixbeer Kastély és Sörház két terméke is ott lehet márciusban, Japánban az Ázsiai Élelmiszer Expo EU Pavilonjában, ahová országonként csak néhány különlegesség kaphat helyet.
A maláta jelentős exportcikke Szlovákiának, de extrém áremelkedés jöhet, ha a szlovák kormány nem talál megoldást arra, hogyan kompenzálja a gáz árának emelkedését – mondja a Szlovák Sör- és Malátagyártók Szövetségének elnöke.
A piacok elkezdtek a járvány utáni időszakra készülni. Legalábbis ez derül ki több elemzésből is. A prémium párlatok világában is megfigyelhető a trend: a cognac hasít, főleg Kínában.
Jelenleg legfőképp Európát sújtják a járványügyi korlátozások, de a mi kontinensünk egyébként is egyre kisebb tényező, ha a globális sörfogyasztást nézzük. A Heineken és az AB InBev részvényei hasítanak, ami arra utalhat: fellendülőben lehet a sörpiac.
A világ legrégebbi szívószálai lehetnek azok az 5500 éves, méternyi hosszúságú, ezüst-arany csövek, amelyeket a Kaukázus északi részén találtak a 19. század végén. Az eszközökkel különböző összejöveteleken, közös edényekből söröztek a vendégek.