Hétfőn kinyithattak Nagy-Britanniában a kocsmák, amelyek ott január eleje óta voltak zárva. Jól jelzi, mekkora pillanata volt ott ez az évnek, hogy a Tesco újsághirdetésben buzdított arra, hogy menjenek el az emberek inni.
A nyár legnépszerűbb programjai közé tartoznak a sörfesztiválok. A legjobb, ha a lakóhelyeden szerveznek ilyet, hiszen akár munka után is le lehet ülni a kollégákkal meginni egy korsó kézműves sört.
Leállítja a nagyobb beruházásokat a világ egyik legnagyobb sörgyártója, a Magyarországon is érdekelt Asahi. A japán cég kicsit kiköltekezett Ausztráliában, a járvány pedig nem segít a bevételek növelésében.
A sörfőző persze csak akkor tudja elképzelni, hogy hard seltzert kérjen, ha nagyon meleg van, és nincsen a közelben sör. Vida Norberttel, a Vaskakas Sörfőzde tulajdonosával próbáltuk megfejteni a hard seltzerek titkát.
Romániában is drasztikusan visszaesett a vendéglátásban eladott sör mennyisége a járvány hatására a tavalyi évben, mennyiségileg azonban nagyjából hozzák a 2019-es szintet.
Négy napon keresztül, ezúttal online zajlik majd a Brewers Of Europe Fórum. Az esemény ebben az évben ingyenes, és már lehet is regisztrálni rá, ha érdekelnek az olyan témák, mint a sörök hordós érlelése, a lágerek reneszánsza, vagy az alkoholmentes termékek előretörése.
A marhahús és a paradicsom a főbb alapanyagai a szeptemberi, lyoni Bocuse d’Or világdöntőnek. A versenyben azonban lesz egy aktuális csavar is.
Vajon mennyivel tartalmaznak kevesebb kalóriát az alkoholmentes sörök, mint a hagyományosak? Lehet-e a sörhas ellen küzdeni úgy, hogy elhagyjuk, vagy csökkentjük az alkoholtartalmú italok fogyasztását?
Próbáltál már sörkérget sütni a sonkára? A négy napos hétvégén tuti lesz időd kipróbálni, és ezzel fel is tudod dobni a szokásos húsvéti menüt. Jöhet a recept?
Itt vannak a leghülyébb áprilisi sörtréfák: kék újdonság a First-től, a várva várt szalonnás Budweiser, a már klasszikusnak számító spárgás IPA, a hagymás-tejfölös láger, és végre valahára a Soproni lambic!
