fbpx

All together: ilyen lett a nemzetközi sörös összefogás, magyarul

Írta: BeerPorn.hu

2020-05-15 | 06:39 Magazin

Két magyar sörfőzde is csatlakozott a New York-i Other Half Brewing kezdeményezéséhez, és elkészítették a maguk All Together IPA verzióját, amellyel a vendéglátóipari egységeket támogatják.

A Brooklynban működő Other Half Brewing kezdeményezéről április elején írtunk először, azóta pedig két magyar sörfőzde is elkészítette az amerikaiak receptjén alapuló sört. Az All Together lényege, hogy az Other Half Brewing megosztott egy receptet, és arra kérte azokat, akik elkészítik, hogy – amellett, hogy a rájuk jellemző csavarokat vigyék bele az új főzetbe – támogassák a járvány miatt nehéz helyzetbe került vendéglátóhelyeket.

Itthon a Reketye és a Monyo Brewing csatlakozott ahhoz, a csaknem 800 főzdékhez, akik vállalkoztak az All Together elkészítésére. A Reketye minden partnerének haszon nélkül adja ezt a sört, a Monyo Brewing pedig a Csakajósört, a KEG Sörművházat, a Bölcsőt, a szegedi Maláta kézműves sör- és grill kertet és a kecskeméti Szakkört támogatja vele.

A Monyo változatának elkészítéséhez csatlakozott a folyékony élesztőket forgalmazó YeastFlow is, így az All Togetherbe is a cég YF-103-as Steamprunk élesztője került, a címke pedig a Graphasel Design Studio munkája.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Beerporn magazin (@beermagazin) által megosztott bejegyzés,

A Monyo online sörbemutatóján egyébként kiderült, hogy – a Yeastflow tapasztalatai szerint – a kijárási korlátozások alatt komplexebb söröket kezdtek készíteni a hazai kraft főzdék, és a házi sörfőzők is. Az All Together-höz használt YF-103 Steamprunk élesztő egyébként kifejezetten New England IPA-hoz lett kifejlesztve, hiszen remek hatékonysággal hozza a trópusi gyümölcsös karaktereket. Azt pedig ,hogy mit kell tudnod az új sörről, ebben a videóban foglaltuk össze: