A Gourmet Fesztivál Gasztroszínpadán is ott lesz idén a sör

Írta: BeerPorn.hu

2019-04-30 | 06:04 Hírek

Fotó: Gourmet Fesztivál Facebook

Írtunk korábban már róla, hogy idén a Gourmet Fesztivál ételeinek egyik kulcsösszetevője a sör lesz. Ezzel dolgoznak majd a séfek a paprika és a sercli mellett. Azóta összeállt a színpadi program és kiderült: a Gasztroszínpad sem marad sörös esemény nélkül.

A május 16-19. között rendezett Gourmet Fesztiválon – hagyományosan a Millenárison – kilencedszer találkoznak egymással az ország kiemelkedő séfjei, borászai, cukrászai és az igényes gasztronómiáért rajongók.

A fesztivál egyik kiemelt témája tehát a sör, és a szervezők ígérete szerint nem csak egy átfogó magyar kézművessör-felhozatal, de klasszikus cseh és belga sörök is megjelenítenek a fesztiválon. És akkor még nem beszéltünk a hagyományosan kiállító magyar borászatok, pezsgőházak és prémium pálinkafőzdék kínálatáról – szóval a zseniál ételek mellé nagyszerű italválaszték is lesz.

A Staropramen idén 150 éves, ebből az alkalomból Serényi Zsolt, a Budapest BBQ séfje a sörmárkával közösen állított össze menüt, amit az érdeklődők megkóstolhatnak a Budapest BBQ és Staropramen közös standjánál.

A színpadi programok között is lesznek sörös témák: Szilva János, a Borsodi Sörgyár gyárigazgatója és Bart Dániel, söríró a sör-étel párosításról beszélgetnek, miközben Varga Dániel, az Aum Étterem séfje különleges ételeket készít, természetesen sörrel. A színpad további programjai itt érhetőek el.

A fesztiválon tehát a paprika, a sercli és a sör mellett rengeteg kóstolnivaló várja még a látogatókat: a séfek mellett pékek, cukrászok és a street food legjobbjai is megmutatják, mitől igazán egyediek. Az összesen több mint 200 fogás között természetesen a különböző diéták szerint étkezők és ételérzékenységgel élők is bőven találnak kedvükre való ételeket.