A csehek is rámennek a kisüzemi sörökre

Írta: BeerPorn.hu

2016-02-20 | 11:32 Hírek

A kisüzemi sörfőzdék számának gyarapodásáról Jan Surán, a minisörgyárak cseh-morva szövetségének elnöke beszélt Brünnben, a Salima nemzetközi élelmiszeripari kiállításon.

Surán szerint a minisörgyárak száma a mainak duplájára emelkedhet, amit előrevetít szerinte az is, hogy a kiállításon több mint 30 minisörgyár mutatja be termékeit.

kisuzemi_sor_cseh

A hatályos cseh szabályozás szerint az a sörgyár számít minisörgyárnak, amely maximum 10 ezer hektoliter sört főz évente. Eddig a határig a sörgyárak kedvezményesen adóznak.

A kisüzemi sörgyárak sörei iránt Csehországban is egyre nagyobb a kereslet. A termékek 90 százalékát vendéglőkben adják el csapolt sörként, míg tíz százalék palackozva kel el. Jelenleg a minisörgyárakban főzik az évi cseh sörtermelés 1,7 százalékát.

“A minisörgyárak sörei iránt egyre nagyobb a kereslet. Az emberek keresik az új ízeket, a cégeknek pedig érdekük beruházni ezen a téren” – mutatott rá Jan Surán.

A szövetség kimutatása szerint a legtöbb minisörgyár évi kapacitása ezer hektoliter körül mozog, ami általában egy-két vendéglő keresletét elégíti ki. Az utóbbi időben azonban nő a nagyobb minisörgyárak száma, amelyek több vendéglőt látnak el termékeikkel.

A minisörgyárak termékei iránti érdeklődés növekedésének az sem akadálya, hogy ezek a sörök átlagban 30-50 százalékkal drágábbak, mint a nagy sörgyárak termékei. A minisörgyárak számára kedvező, hogy egyre több vendéglő igényli söreiket.

Jan Surán megemlítette azt is, hogy a minisörgyáraknak nagy hagyományuk van Csehországban, hiszen a múltban szinte minden faluban, városban volt egy ilyen cég. Megjegyezte, hogy egyetlen ilyen vállalkozás se jutott csődbe.     Surán azt szeretné, ha a minisörgyárak terén Csehország elérné az amerikai szintet, ahol a sörpiac mintegy 10 százalékát adják e cégek. “Ez a sör drágábban értékesíthető, mint a nagy sörgyárak termékei, ezért gazdaságilag kifizetődő a vállalkozás. Erre a nagy sörgyárak is rájöttek, és például a világ legnagyobb sörgyárának, az Anheuser-Busch-nak számos minisörgyára van” – fejtette ki a cseh-morva minisörgyárak szövetségének vezetője.

(MTI)