Cikk megosztása
A kaviár az egyik legdrágább élelmiszer. Az aszúesszenciával, vagy a szarvasgombával, a champagne-nyal és a konyakkal emlegethető együtt. Pedig nem is olyan régen néhol még úgy adták a sör mellé, mint ma a sósmogyorót.
A kaviárt nagyon régóta fogyasztja az emberiség: az ókorban a mai Oroszország egyes területein már simán ették, és ismerték a görögök, rómaiak is. Igaz, akkoriban sem volt épp egyszerű hozzájutni, hiszen az igazi kaviárt adó halfajták általában nagyra nőnek és lassan.
A viza – amelyet az előző század közepe óta hivatalosan nem fogtak Magyarországon – 12-18 évesen kezd el ikrát termelni, amikorra elérheti a 1,5 tonnát. Élete egy részét tengerben, egy részét pedig folyókban éli. Nem csak kifogni, tenyészteni sem egyszerű a tokféléket, hiszen nem csak hosszú éveket kell várni a termékenységet elérő egyedekre, hanem az ikrák kinyeréséhez meg is kell ölni őket, szóval aztán kezdődik minden elölről.
Ennek ellenére volt idő, amikor nem is olyan messze, a 60-as években még az akkori Szovjetunióhoz tartozó Kárpátalján is volt olyan söröző, ahol szinte ingyen adták a kaviárt az italhoz. Csíki Sándor pedig azt írja, hogy 1851-ben, amikor Kossuth Lajos Baltimore partjainál járt, mindenfelé nagy mennyiségben gyűjtötték a sós kaviárt, amit aztán ingyen adtak a sör mellé, csak azért, hogy az ital jobban csússzon, és a kocsmáros haszna ezzel növekedjék.
A kaviár és a sör tehát hosszú ideig jártak kéz a kézben a világ több pontján is. Ennek legfőbb oka pedig az lehet, hogy az ipari forradalom előtt valamelyest minden sör sós, illetve savanyú lehetett a higiénia hiánya miatt. A kaviárral és az egyéb sós sörkorcsolyákkal pedig remekül lehetett csillapítani a korabeli sörök nem épp tiszta ízét, ráadásul az ízfokozó hatású só a maláta és komló ízét is előhozta.