Cikk megosztása
Hamarosan indul a nevezés a XIII. Nemzetközi Házisörfőző Versenyre! Itt vannak a kategóriák és minden infó, amit tudnod kell a május 24-én esedékes versenyről!
Német és cseh lágerek, brit és amerikai sörtípusok, belgák és búzák, IPA-k, savanyúak, gyümölcsösek, fűszeresek – hogy csak párat említsünk a versenyre nevezhető sörfajtákból. Március 1-jén, reggel 8-tól nyílik meg a nevezés a XIII. Nemzetközi Házisörfőző Versenyre!
A megmérettetéssel kapcsolatban újdonság, hogy idén egy fő maximum három sörrel nevezhet, annak érdekében, hogy minél több házi sörfőző tudjon részt venni. Fontos tudnivaló az is, hogy ebben az évben az első 300 fizetett nevezés lesz érvényes, tehát a szervezők azt javasolják, hogy aki benevez versenyre az egyből fizesse is ki a nevezéseit!
Az idei versenyre ebben a 8 konszolidált kategóriában várják a söröket:
- Német, cseh és nemzetközi sörök
- Brit sörök
- Amerikai sörök
- Belga sörök, búza sörök és társaik
- IPA
- Savanyított, brett és speciális sörök
- Gyümölcsös és fűszeres sörök
- Erős sörök
Ezekről többet itt tudhatsz meg.
Nagy hangsúlyt kap idén is bírák képzése, amelyre a Legenda Sörfőzde Centerben kerül majd sor, március 22-én és április 5-én.
A verseny díjait és a májusi, részletes programot várhatóan február 27-28-án jelentik majd be. A versenyt idén is támogatja a Beerporn.hu: a kategóriagyőztesek Bakancslista kuponfüzetet is kapnak majd ajándékba!
A tavalyi győztessel, Kovács Norberttel készült beszélgetésünk itt olvasható.
Nevezni tehát 2025. március 1-jén reggel 8.00 órától lehet ezen a linken.
Minden egyéb infót megtalálsz a versenyről itt és a Facebookon.