3600 sörfőző kerülhet az utcára idén az USA-ban

Írta: BeerPorn.hu

2020-09-29 | 06:30 Hírek

Óriási veszteségekre számítanak 2020-ban az USA sörgyártói. Egy jelentés szerint százezrek veszítik el ebben az évben a munkájukat, és dollártízmilliókkal csökken a sör értékesítése.

A járvány miatt az USA-ban a sörfőzés, -forgalmazás és a kiskereskedelem területén 651 000 munkahely tűnik el 2020 végéig, a sör értékesítése pedig akár 22 milliárd dollárral is csökkenhet.

A visszaesést sajnos maguk a sörfőzdék érzik majd meg leginkább: a Drinks Businessben ismertetett jelentés szerint 3600 sörfőző vesztheti el a munkáját az év végére.

Jim McGreevy, a Beer Institute vezetője elmondta, hogy drámai csökkenés tapasztalható mind az értékesítés, mind a munkahelyek terén. Szerinte az amerikai kormánynak további támogatást kellene nyújtania a főzdéknek. Ilyen lenne például a szövetségi jövedéki adók befagyasztása. 2017-ben ugyanis az amerikai kongresszus elfogadta a törvénytervezetet, amely csökkentette a sör-, bor- és szeszgyártók szövetségi jövedéki adóját, azonban a jogszabályt még nem alkalmazzák.

A sörfőzdék igyekeznek nyomást gyakorolni a kormányra, hogy fogadja el a kézműves italokat helyzetbe hozó adóreformot. A törvényjavaslat egyszerűsítené az összetevők jóváhagyásának szabályait, megszüntetné a sörfőzdék együttműködésének akadályait, és egyszerűsítené a készletezési szabályokat.

Bob Pease, a Brewers Association vezérigazgatója azt mondta, hogy ha nem léptetik életbe a könnyítéseket, az egyébként is rossz helyzetben lévő vállalkozásoknak magasabb szövetségi jövedéki adókkal kell szembenézniük, emiatt végleg bezárhatnak, ami munkahelyek tízezreit fenyegetné.

A John Dunham Associates pénzügyi tanácsadó cég készített egy tanulmányt az ügyben. Aszerint az amerikai söripar évente csaknem 59 milliárd dollár adót fizet, és az adók teszik ki a sör költségeinek nagyjából 40 százalékát.