Elsején indul a száraz november, vagyis a hónap, amelyet sokan próbálnak alkoholmentessé tenni. De mi ennek az értelme és mi jön utána?
Kissé provokatív a cím, hiszen hivatalosan nem olyan régen, november 1-jén, reggel 7 órától indult el a Száraz November, amelyet immár nyolcadik éve hirdetnek meg. Idén a rohamivás a központi téma, és a minőség győzelme a mennyiség felett.
November elsejével, immár ötödik alkalommal indult el a Kék Pont Alapítvány Száraz November nevű programja, amely felfogható egy alkohollal kapcsolatos, önismereti tréningként is.
Közben a kormány pedig tovább nyomja a saját fogyasztásra történő pálinkafőzés adómentességét az EU-ban, Zacher Gábor szerint pedig épp kétszer annyi alkoholista van itthon, mint a hivatalos adat.
Idén az egyetemisták állnak a túlzott alkoholfogyasztás visszaszorítását célzó Száraz november középpontjában – közölte Dávid Ferenc kampányfelelős. Idén körülbelül százezer ember részvételére számítanak.
Jó, a Beerporn.hu olvasói nyilván igen. Sokat, de okosan, soha nem viszik túlzásba és még egyszer sem volt olyan, hogy másnap azon kellett gondolkozniuk, hogy melyik is volt az utolsó korsó az este. De komolyan, te tudsz okosan inni?