Nőtt tavaly a magyarországi söripari cégek értékesítése az előző évhez képest, és a prémium kategória eladásai is tovább tudtak emelkedni. A dobozos sör pedig úgy tűnik, mindent visz.
Eredeti, vagy (gyenge) másolat? Nem mindegy hol készül egy-egy sörmárka. Hogyha sorra vesszük a hazai piacon kapható licenc söröket, és összehasonlítjuk az eredeti termékkel, meglepő különbségekre lelhetünk.
A járvány előtti időszakban eladott sörmennyiséghez közelítenek a legnagyobb magyarországi gyártók és forgalmazók. A Magyar Sörgyártók Szövetségének adatai szerint viszont nem dobott nagyot a fogyasztáson a foci EB.
A legnagyobb magyar sörgyártók az elmúlt időszakban nem kényszerültek elbocsátásokra és számos új termékkel jelentek meg a piacon, ami azt jelzi, hogy a szezon beindulásával bíznak egy, a tavalyinál erősebb forgalomban. A prémium sörök térnyerése viszont megállt.
Hét és fél százalékkal esett vissza az öt legnagyobb magyar sörgyártó forgalma 2020-ban. A legdurvább csökkenés nem meglepően a csapolt sör értékesítésében figyelhető meg, van azonban néhány olyan termék, amely viszonylag jól át tudta vészelni a 2020-as évet.
Az öt legnagyobb magyar sörgyártó idei együttes forgalma 5,5 százalékkal, 4,9 millió hektoliterre csökkent a harmadik negyedév végére az előző év azonos időszakához képest. Különösen a csapolt sör értékesítése zuhant, csaknem 40 százalékkal.
Nyáron élénkülni tudott a hazai kiskereskedelmi sörértékesítés, de a vendéglátás még korántsem talált magára a tavaszi sokkból. Jó idő ide vagy oda, összességében tizedével csökkent a belföldi sörfogyasztás.
Tovább csökkent a sörpiac forgalma Magyarországon. A Magyar Sörgyártók Szövetsége áprilisi adatai szerint a kiskereskedelem még a felét sem tudta kompenzálni a vendéglátás megállása miatt hiányzó bevételnek.
Mindent a sörről címmel jelentetett meg különleges, ünnepi kötetet a Carlsberg Hungary. A több mint 100 oldalas, részben újrahasznosított, malátapapírra nyomtatott könyvben a sörkészítés alapanyagaival, a sör történetével és a sörstílusokkal foglalkozik Pusztai László, a kötet szerkesztője.
A tavalyi évben 21 milliárd forinttal növekedett a nagy magyar sörgyártók árbevétele. A három legnagyobb piaci szereplő összesen 166 milliárd forint bevéltelt könyvelhetett 2018-ban.