fbpx

Rém gyenge a hazai kínálat nagy része, mégis töretlen a meggyes sör őrület

Írta: Knap Gábor

2024-08-08 | 10:55 Magazin

Kilenc hazai gyártású meggyes sör vakkóstolása során igyekeztünk kideríteni, miféle minőségi színvonalat képviselnek jelenleg ezek a termékek. Hamar kiderült: jobban jártunk volna, ha nem tesszük.

Fotó: Szatai Ádám

Valamiért a meggyes sör hatalmas karriert futott be Magyarországon. Ennek magyarázatát egyesek szerint abban kell keresni, hogy a meggyet magyar gyümölcsnek tekintjük, és közel áll a szívünkhöz. Mások szerint inkább arról lehet szó, hogy generációk szocializálódtak a Márka Meggyből ismert (és egyébként iszonyatos) gyümölcsaromán, így sokaknál idéz kellemes (?) emlékeket, ha ilyesmi köszön vissza sörben, kólában, párlatban vagy lekvárban.

A meggysörmánia eredete voltaképpen mindegy is, az viszont tény, hogy a gyártók jelentős része nem teheti meg, hogy kiveszi a portfólióból a meggyest, mert a legnépszerűbb termékei között van. Apropó, a sörök tesztre történő beszerzése során derült ki, hogy a Borsodi Sörgyár szépen csendben elkaszálta a Borsodi Meggyest – szóval rögtön itt egy kivétel, ami persze simán lehet, hogy csak a fenti szabályt erősíti.

Honnan jön a meggysör?

Az első meggyes sört minden bizonnyal Brüsszel környékén készítették, valamikor a középkorban. Akkoriban a sörök spontán erjedtek, és elég jót tett nekik, ha valami gyümölccsel el lehet kalapálni az ízüket. A legfontosabb meggyes sörtípus ezért a mai napig a Kriek lambic. Ennek készítésekor igazi meggyet adnak a sörhöz, és együtt erjesztik vele. Így jön létre a természetes, intenzív gyümölcsös íz.

Fotó: Szatai Ádám

A modern Kriek igazán a 20. század elején vált népszerűvé. Aztán jöttek a különféle, nem spontán erjedő változatok, nálunk leginkább a meggyes láger, amiből sokszor csak a meggy hiányzott, mert azt valami sokkal pirosabbal és sokkal illatosabbal helyettesítették – azzal, amit a meggyet ugyancsak nem tartalmazó meggyes üdítők okán már jól ismertek a fogyasztók.

Vigyáznak a meggyre: nem pazarolják el a sörbe

Megvizsgálva tesztalanyainkat a színezék (főképp feketerépa-sűrítmény), és az aroma továbbra is kiemelt szerepet kap ezeknek a termékeknek az összetevői között. Van, ahol nagyítóval is nehezen találni a meggyet (0,1 százalék gyümölcslé, az is meggy sűrítményből visszahigítva).

Az indulók:

  • Dreher Meggy
  • First Belgian Cherry
  • Hübris Müggy
  • „Kézműves Sör” Meggyes (forgalmazza a GrapeVine Kft.)
  • Monyo Cherry Hero
  • Pécsi Sör Prémium Meggy
  • Rizmajer Konyakos Meggy
  • Soproni Óvatos Duhaj Meggy Ale
  • Szent András Sörfőzde Meggyes

Fotó: Szatai Ádám

A Vásárhelyi István sörgasztronómussal, Geri Ádámmal a Vince.hu felelős szerkesztőjével és a Unity Brewingből ismert Mátyus Tamással kiegészült Beerporn.hu csapat a kóstolás során leginkább a tételek nagy részének pusztító édességére panaszkodott, de azok a „sörök” is gyanúsak voltak, amelyek természetellenesen élénk színükkel próbálták felhívni magukra a figyelmet.

A kóstolás során igyekeztünk nem szigorúak lenni, mégis nagyon alacsony értékeléseket kapott a tételek nagy része, függetlenül attól, hogy mekkora üzemben készültek. Általános tapasztalat, hogy sok sörfőzde a meggyes sört egyre inkább kezeli alkoholos üdítőként, és tudatosan veszik vissza azok sörre emlékeztető jegyeit. Cserébe viszont nem kap semmit a fogyasztó: a visszatekert sörösség helyére a legritkább esetben érkeznek frissítő, meggyes ízek.

Fotó: Szatai Ádám

Íme a legjobbak:

A képzeletbeli dobogó harmadik fokára a Soproni Óvatos Duhaj Meggy Ale jutott fel, és ezzel az eredménnyel ez bizonyult a legjobb nagyüzemi versenyzőnek a mezőnyben. Sajnos torokkaparósan édes, és túl élénkpiros is, viszont ebben megmaradt egy nüánsznyi sörös jelleg, illetve némi citrusos savanykásság is feldereng.

A második helyre a FIRST Craft Beer a MONYO Brewing és a „Kézműves Sör” terméke került – pontegyenlőség jött létre ugyanis. A FIRST meggyese volt a leginkább sörre emlékeztető, fenolosságával és a helyes savanyú/édes aránnyal korrekt tétel. A MONYO ugyancsak egyensúlyosabb volt a mezőny nagy részénél, viszont inkább citrusosnak, kevésbé meggyesnek érződött. A „Kézműves Sör” nevű termék pedig – annak ellenére, hogy kellemetlenül édes volt – szintén mutatott sörös vonásokat, és ezen a kóstolón ennek már örülni kellett.

Roppant egyhangú döntéssel, kimagaslóan jobbnak bizonyult a többieknél a Szent András Sörfőzde Meggyese, ezzel határozottan nyerte a tesztet. Természetes szín, 30 százalék meggytartalom, aminek következtében ez is inkább üdítő, viszont itt felismerhető gyümölcskaraktereknek örülhetünk.

A vakteszten olyan magyar gyártású termékek vettek részt, amelyeket könnyedén be tudtunk szerezni Spar, Auchan, Tesco. Penny és CBA boltokban.