fbpx

Nemzetközi topfőzdék jönnek májusban Budapestre

Írta: BeerPorn.hu

2018-02-20 | 07:39 Hírek

Május 25-én és 26-án a csúcskategóriás kisüzemi sörfesztiválok hangulata jön Budapestre a BPBW Beer Week in Budapest 2018 kóstolónapjaira, ahol a sörfőzők személyesen csapolják majd a söreiket.

A skandináv országokban már nem egy ilyen és ehhez hasonló, bejáratott fesztivál van, az Egyesült Királyság és a Baltikum is zárkózik fel, de a régiónkban még nem volt igazán erre példa. Ezen a rendezvényen valóban ritkaságszámba menő, egyedi, vagy épp extrém főzetek lesznek kóstolhatóak!

„Szeretjük azt gondolni, hogy a hazai kézműves sör felnőtt és pont ezért szeretnénk nemzetközi figyelmet is ráirányítani, hogy külföldről ne csak azért jöjjenek el a Beer Week in Budapestre, mert a többi hasonló nemzetközi rendezvényre szinte azonnal kikerül a megtelt tábla, hanem a város és a hazai színtér miatt is” – írják a szervezők a hozzánk eljuttatott anyagban.

Először lesznek itthon elérhetőek, ráadásul csapolva, olyan, a műfajban úttörőnek, vagy épp fekete lónak számító texasi vagy chicagói sörök, amelyekért az is lelkesedni fog, aki épp csak 5 perce ismeri a nevüket. Persze az amerikai Jester Kingen és Pipeworksön túl még legalább 15 országból érkeznek majd az olyan főzdék, akiknek a söreivel az erre fogékonyak már találkozhattak valamilyen formában a hazai kisüzemi sörös helyeken, de a To Øl, a BrewDog, a Brouwerij de Molen vagy az Amager Bryghus (és még sorolhatnánk) is olyan specialitásokkal készülnek, melyek kis túlzással csak ilyen alkalmakkor elérhetőek. A meghívottak közül nem maradtak ki a régióból a nemzetközi hírnév felé már nem csak kacsintgató nevek és persze a hazai színtér krémje – többek közt a Balkezes, a Horizont, a HopTop, a Mad Scientist, a MONYO, a Reketye vagy épp a TuffBuzz – is kiveszi a részét a kóstoló napokon – olvasható a tájékoztatóban.

Nemzetközi sztárfőzdék jönnek

A vendégek az egyszeri belépőjegy megfizetése után egy kóstolópohárral a kézben a főzdék standjait végiglátogatva, korlátlanul kóstolhatják hat teljes órán keresztül 16 ország 40 kisüzemi főzdéjének 160 különböző sörét.

Ezeknek a tematikus fesztiváloknak törzsközönsége általában a legnagyobb sörrajongókból tevődik össze, mégsem kell kifinomult szakértőnek lenni ahhoz (hasonlóan a prémium whiskys, vagy boros fesztiválokhoz), hogy az embert megfogja egy ilyen rendezvény utánozhatatlan hangulata.

Az esemény után a helyszínül szolgáló Dürer Kertben vadabb hangvételű koncertek gondoskodnak a napok megkoronázásáról, de május 20. és 27. között tematikus rendezvényekkel, csapfoglalásokkal és „találkozz a sörfőzőkkel” rendezvényekkel lesznek felvezetve a kóstolók napjai, ezért is indokolt a sörhét elnevezés.

További infókért katt ide!