Nem ragadtatta el magát mindenki a temetőben rendezett sörfesztiváltól

Írta: BeerPorn.hu

2021-10-04 | 06:46 Hírek

(Képünk illusztráció, ez nem AZ a temető)

Felháborodást váltott ki a hívek egy részében, hogy az angliai Durhamban, egy temetőkertben rendezett sörfesztiválon készült fotókon az látszott, a vendégek egy része asztalként használta a sírköveket, illetve a kopjafáknak támaszkodott.

A Facebookon többen is aggályaikat fejezték ki emiatt, ám Martin Anderson tiszteletes megvédte a rendezvényt, illetve azzal indokolta a szokatlan helyszínt, hogy egyrészt a templomban (nem) működő toronyóra felújítására gyűjtöttek pénzt, másrészt pedig a helyi közösséget erősítették.

A fesztiválon részt vevő vendégek tiszteletben tartották a szokatlan környezetet, és mindenki pozitívan állt hozzá a rendezvényhez – idézi a tiszteletest a Drinks Businness. Anderson hozzátette, hogy ügyeltek a rendre és a temetőkerthez méltó hangulatra, egy biztonsági cég emberei dolgoztak azon, hogy minden nyugodt legyen a templomkertben és az épületben.

David Dodd, a rendezvényen résztvevő Three Brothers Brewery vezetője pedig arról beszélt, hogy a helyiek nagyon szerették a fesztivált. A temetőben rengeteg a szabad tér, amit ugyan néhányan igen kreatívan használtak ki, de a személyzet igyekezett ügyelni rá, hogy például a résztvevők ne rakjanak körbe székekkel, és használjanak asztalnak egy-egy sírkövet. A jövőbeli hasonló rendezvényeken pedig táblákat fognak elhelyezni, illetve lesznek a temetőkertnek olyan részei is, amelyet lezárnak a látogatók elől.