fbpx

A nagy randevú-dilemma feloldása – sörvacsora a Jardinette Kertvendéglőben

Írta: BeerPorn.hu

2017-08-30 | 07:20 Magazin

Gondoltad volna, hogy egy sörvacsora a csajzós/pasizós alkalmak ideális aláfestése, helyszíne, kiinduló- és célpontja lehet? Teszteltük a Jardinette „pop up” sörvacsoráját.

Időnként az ember elmegy a párjával, vagy valakivel, akit a párjának szeretne, vacsorázni. Ez elvileg egy nagyon bájos időtöltés, jókat iszogatunk, eszegetünk, nevetgélünk, a gyakorlatban viszont, különösen még éppen bimbózó kapcsolatok esetében, az a hülye természetünk belerondít az egészbe, mivel amellett, hogy jól akarjuk érezni magunkat, nem akarunk a másiknak csalódást okozni, valamiért szokás azt gondolni, hogy a kettő együtt nem megy.

És már lehet is gyártani a dilemmákat sorban: hová menjünk, például? Gyorsétterem, csárda, kispiszkos nem jó, akkor olcsójános vagyok meg prosztó, de a franc sem akar feszengeni valami vastag szőnyeges, damaszt abroszos helyen, ahol vonósnégyes zizeg a háttérben, és olyan vidám a hangulata, mint egy ravatalozónak. (Oké, ezt direkt túltoltam, szerencsére Magyarországon valahogy úgy fordult a gasztroevolúció, hogy ezeknek a fajta helyeknek sosem lett igazi létjogosultsága, talán a kétezres évek elején volt némi ilyen irányú próbálkozás, én sosem jártam ilyenben, ha valaki igen, írja meg a tapasztalatait kommentben, hadd okuljon minden gasztrobubus. Az különösen érdekelne, hogy létezett-e valaha olyan hely, ahol frankón félgömb alakú fedővel lefedve hozták ki az ételt, mint a filmeken a Nagyon Elegáns és Drága Éttermekben.)

Ha megvan a hely, jöhetnek a további problémák. Mondjuk, hogy nem én, hanem valaki más imádja a pacalt, de otthon sohasem főztek nekem neki. Úgyhogy ha eljut néha melegkonyhával rendelkező vendéglátóipari egységbe, vallásos áhítattal rendel pacalpörköltet, ami viszont randevú esetén nem opció, büdös, csorog a szaftja, kicsit sem szexi. Ahogy egyébként a csajos oldal is enne és inna mást is a grillezett csirkemellen salátaágyon, és a szénsavmentes ásványvízen, valamint az édes pezsgőn kívül, és ettől még csajos csajok bírnak maradni, csak szerintük ezt a másik oldal nem hiszi el.

Darálhatnám tovább még a tárgyhoz kapcsolódó first world problémákat, lényeg, hogy az ilyen alkalmakkor az ember szeretne elegáns, de nem feszengős helyen, valami büfésnél bonyolultabb, de nem elvarázsolt kaját enni, jót inni hozzá, és ezért lehetőleg nem ott hagyni a világ pénzét.

Akkor én most szállítanék egy megoldást, igazán nagyon szívesen, legközelebb mondjuk az olajválságot veszem célba.

A Jardinette Kertvendéglő a XI. kerületben, a Németvölgyi út 136. szám alatt található. Mint nevében is benne van, rendelkezik kerthelyiséggel, továbbá télikerttel, és belső teremmel is, úgyhogy egész évben ki lehet használni az évszakok adta előnyöket. Az étterem legjellegzetesebb fogásaiból válogatott ki néhányat, és párosított hozzájuk magyar kézműves söröket Knap Gábor, lapunk főszerkesztője. Én pedig kipróbáltam, és mivel kétszemélyes vacsoráról van szó, a kísérlet részeként jött velem egy úgynevezett Nő, hiszen kíváncsi voltam, hogy egy sörvacsora is olyasmi-e, ami igazából inkább csak nekem jó, vagy élvezi a másik fél is azért.

Házi kenceválogatás, vagyis padlizsánkrém, szerb givecs, illetve fűszeres krémsajt, pirítóssal

Kezdetnek indítottunk két műsoron kívüli aperitiffel, a ház koktéljával, ami egy aperol és száraz martini alapú long drink, illetve egy uborkás gin tonikkal. Mindketten szerettük mindkettőt, a Jardinette koktél persze kicsit édeskésebb, de nem mondanám kifejezetten csak csajosnak.

Az első fogás 3 kence, padlizsánkrém, szerb givecs (vagy zakuszka, kinek hogy), illetve fűszeres krémsajt, pirítóssal, ideális indítás, kényelmesen, beszélgetve lehet falatozgatni, eszünk is, és a fesztelen randihangulat sem sérül. Ehhez érkezik az első sör, a ház saját, Szürke Csacsi nevű pilzenije, amiben a karakteres pilzeni kesernye mellé társul egy kis mézes illat, itatja magát az előételhez. Azt nem tudom, hogy a sör nevének köze van-e a csacsi részegségként aposztrofált állapothoz, gondolom sokat kellett kísérletezni a főzetekkel, mire kialakult a végleges változat, és hát kinek van szíve kiönteni a korábbi próbálkozásokat, talán így született a név.

A Monyo American Beauty párja a vajas csirkemell steak enyhe borskéregben, alma kompóttal

A főétel opcionális, lehet kérni vajas csirkemell steaket enyhe borskéregben, almakompóttal és burgonyapürével, ehhez a Monyó Sörfőzde American Beauty nevű APA-ja társul, vagy valami nehezebbet, azaz Boeuf Bourguignont marhapofából, omlósan, barna sörben párolva, ennek pedig a Szent András Sörfőzde fekete baksöre a párja. Mi két különböző főfogást kértünk, mivel mindkettőre kíváncsiak voltunk, de akik úgy gondolják, rendelhetnek két egyformát is természetesen. Megint csak két olyan ételről van szó, melyek egyike sem bonyolult kompozíció, ugyanakkor számos ponton elrontható, itt nem rontják el, a húsok omlanak, fűszeresek, finomak, köretek szépen kísérnek. Itt már elindul a nemek harca, logikusan a hölgyeké a csirkemell, uraké a marhapofa, de az én esetemben a Női Szemszög illetlenül gyakran tévedt át a tányéromba, illetve kislábosomba. Nem különösen lepett meg, rendszeresen hallom vendéglátásban dolgozóktól, hogy másfél méter széles vállú proteinraktárak rendelnek csirkesalátát, 40 kilós törékeny virágszálak meg bajor csülköt. A mi esetünkben ez a sörrel kapcsolatban jelentkezett, én inkább viszem ezt a Pale Ale vonalat, míg a Női Szemszög odavolt a kifejezetten erős, malátás, pörkölt kávés ízvilágú baksörért, pedig lányból van, biztos forrásból tudom. Úgyhogy esetünkben a tipikusan cuki randevús szokás, a különbözőt rendelés, aztán egymás ételébe, italába belekontárkodás tökéletesen működött.

Boeuf Bourguignon és a baksör

A desszert gluténmentes csokitorta forró megybefőttel, a desszertek tutija, a csokitortát nem kedvelők statisztikailag elhanyagolható mennyiségben léteznek csak. Desszerthez sört, illetve sörhöz desszertet párosítani nem könnyű dolog, ebben az esetben sikerült, a békésszentandrásiak meggyes söre a kísérő, a torta nem túl édes, a sör nem túl keserű, szépen játszanak együtt.

Csokoládétorta forró meggybefőttel, és a Szent András Meggyes

Mindent összevetve az egész vacsora egy kellemes, fesztelen, jó kis egész estés program, hangulatos helyen, kifejezetten kedves, figyelmes kiszolgálással, 11990 forint + 10% szervízdíjért 2 fő részére. Harmadik tinderrandi, gyerek mellől elszabadulós páros este, sokadik házassági évforduló, vagy bármilyen egyéb páros program esetén az éjszaka, illetve a további évek mámoros folytatása már csak rajtunk múlik, a Jardinette tuti megteszi a magáét.

Szöveg: Kovács Bálint