Május utolsó napjaiban, Madridban tartják a Brewers Forumot és az European Brewers Conference rendezvényt, amely a legnagyobb sör témájú tanácskozás Európában. A legfontosabb infókat ezúttal is a helyszínen próbáljuk elcsípni.
2020-ban a járvány miatt elmaradt, tavaly pedig csak online rendezték meg a Brewers Forumot, így az egész szakma nagyon várta már a mai napot, amikor Madridban elindul a konferencia és az azt kísérő kiállítás és számos kísérőrendezvény.
A Brewers of Europe 29 európai ország sörszövetségeit fogja össze, és így a kontinens több mint 11 ezer sörfőzdéjének képviseli az érdekeit. Konferenciáin nem csak a sörgyártó cégek, hanem az alapanyag-beszállítók, a sörfőző és vendéglátóipari berendezések gyártói, sörben dolgozó marketingesek, kereskedők és elemzők is ott vannak.
Íme öt forró téma az idei konferenciáról:
Idén sok szó esik majd a borokkal és más alkoholos italokkal készített, afféle hibrid sörökről, hiszen egyre több főzde kísérletezik ilyenekkel. Sok helyen fontos törekvés lett, hogy a sörön keresztül népszerűsítsék a helyi terroirt, új élményt kínálva ezzel a fogyasztóknak.
Hogyan készülnek, milyenek és egyáltalán miképp működnek ezek az italok? Hogyan lehet forgalmazni őket? Mi van mondjuk az adózással? Ezekre válaszolnak a szakértők, és persze az egyes tételek készítési módjairól is szó esik majd!
A borturizmust már évtizedek óta nem kell magyarázni senkinek, de ugyanez a sör esetében még csak pár helyen működik, pedig Európában több mint 10 ezer sörfőzde működik, és a kontinens a sör bölcsője. Szóval itt az ideje megvizsgálni olyan sikeres kezdeményezéseket, amelyek a sörturizmust ösztönzik.
Ugyancsak izgalmas téma, hogy a XX. század közepéig a sört fahordókban erjesztették és azokból csapolták, de aztán jöttek a rozsdamentes acél hordók, és a fa eltűnt. Az utóbbi években viszont komoly sebességgel jön vissza a fahordó. Erről is lesz előadás, kádármesterrel és sörfőzővel, így jócskán lesz szó gyakorlati tapasztalatokról is.
Szakmai körökben ugyancsak fontos téma manapság a Kveik élesztők használata, annyira, hogy beszivárgott a fórum témái közé is. Lesz előadás a Kveik technikai vonatkozásairól, az ízprofilokról, a Kveik élesztő használatával létrehozható sörstílusokról, és a Kveik élesztők várható jövőjéről.
A látogatók nagy része vélhetően eléggé várja azt a monstre előadást is, amely a sör történetét és csodáját meséli majd el. Tuti, hogy ilyeneket mondanak majd: „a sör az emberi kultúra bölcsője”. És hát ezeket jó hallgatni, nem?