Cikk megosztása
Hogy rögtön egy kellemetlen szóviccel indítsunk: karácsonyfán. De a kínos poénok helyett nézzük inkább meg, hogy létezik-e voltaképpen ez a sörtípus, illetve sörtípus-e, továbbá milyen klasszikus, ünnepinek, vagy karácsonyinak mondott sörök vannak!
Marketing alapismeretek, általános iskola, negyedik osztály: mindegy, mi a termék, novemberben és decemberben írd rá, hogy „karácsonyi” és venni fogják. Ha ez igaz, akkor könnyen lehet, hogy a karácsonyi sör csak a címkéken létező fogalom, és nincsen mögötte konkrét típus.
Valóban így fest a dolog, ugyanakkor egy elég régi marketingfogás lehet, hiszen a vikingek már több mint ezer évvel ezelőtt is főztek erős sört, amit csak téli napforduló idején neveztek „Jul”-nek. Úgy tűnik, hogy ez a fogás már akkoriban is bejött, mert egész Európában elterjedt egyfajta karácsonyi sör. Főztek ilyet Német- és Franciaországban, Angliában, Dániában és Belgiumban is.
Erős és fűszeres
A karácsonyi sörök rendszerint hasonlóak abból a szempontból, hogy borostyán színűek vagy egészen sötétek, elsősorban malátás, édeskés ízvilágúak, és magas alkoholtartalommal rendelkeznek. Sok esetben korianderrel, a szegfűszeggel vagy szerecsendióval fűszerezik őket.
Belgiumban is ez a helyzet, számos főzde kínál karácsonyi kiadású söröket, magas(abb) alkoholtartalommal, téli fűszerekkel. A brit szigeteken a Winter Warmer az a típus, amelyet karácsonyi sörként értelmezhetünk. Ugyancsak malátás, édes és erős (6-10%) sörről van szó, ami világosabb ugyan a stoutoknál, de azért igen sötét színű. Nem minden esetben tolják ezeket tele fűszerekkel, de gyakran előfordul. Az USA-ban nem Winter Warmer, inkább Christmas vagy Holiday beerként futnak.
Franciaországban is jól ismert a karácsonyi sör fogalma, ahol ugyancsak felső erjesztésűek ezek az erősebbre főzött, sötétebb színű italok. Dániában pedig Julebryg néven hivatkoznak rájuk, és noha különböző erősségűek, valalamint lagerek és ale-ek is lehetnek, elmondható mindről, hogy nagyjából 6 százalékos alkoholtartalomnál kezdődnek.
Németországban Weihnachtsbierként szokás emlegetni a téli söröket, amelyek a legtöbbször bock vagy marzen alapon készülnek, vörösesbarnák, gyakran hordós érlelést is kapnak, és a sörfőzők szerenek beléjük szórni egy-egy adag gyömbért, fahéjat, narancshéjat, szerecsendiót, vagy épp szegfűszeget.
Telelj át magyar sörökkel!
Itthon deklaráltan karácsonyi sör kevés készül. A Hopfanatic állt elő már ilyennel (Christmas Hoppuding), ám az nem a fent említett stílust képviseli. A Rizmajer Sörfőzde minden évben elkészíti a maga karácsonyi félbarna, fűszeres ale-jét, ami a klasszikus karácsonyi stílushoz hasonló. Megbízhatóan jön minden télen a Szent András Sörfőzde meglepetése, az Esthajnal is, mindig kicsit más fűszerezéssel – idén egy feketeribizlis balti porter az.
És ott vannak a nagyszerű, igazán testes, hordóban érlelt magyar kraft sörök is, amelyek bőven hozzák az ünnepi söröktől elvárt szintet, sőt sok esetben meghaladják azt. Elég ha csak a Horizont Night Shift szériájára, a Fehér Nyúl különböző, hordóban érlelt söreire, vagy a Mad Scientist Barrel Projectjére gondolunk.
Neked van már kedvenc téli söröd?