fbpx

Meddig lesz még tortúra autóval eljutni Prágába?

Írta: BeerPorn.hu

2018-03-13 | 07:31 Hírek

Fotó: Flickr/Hemo Kerem

Prága 530 kilométerre van Budapesttől, ami manapság egyáltalán nem az a távolság, amelyre azt mondanánk, hogy sok. Szóval teljesen reális lenne kiugrani egy-egy hosszú hétvégére sörözni. A baj a cseh autópálya-építéssel van.

A D1-es út az Csehországban, mint nálunk az M0-ás északnyugati része, azzal a különbséggel, hogy ott legalább folyik a felújítás, igaz, kábé olyan sebességgel, ahogy itthon a négyes metró épült.
Az utat hosszú évek óta újítgatják, de a cseh közlekedési miniszter bejelentése szerint a 2020-as céldátumot sem sikerül tartan, további egy évet csúszik az átadás. A helyzet pedig gyalázatos: útszűkület és terelés váltja egymást.

Az útvonaltervező egyébként felajánl olyan opciókat is, hogy egy darabig Ausztriában haladjunk, és csak Brünn után menjünk rá a D1-re, ám a felújítás ott dúl leginkább. Ezek alapján a legjobbnak a Ceské Budejovice felé történő kerülés tűnik, de ott se számítsunk arra, hogy gyorsan fogunk haladni. Habár a táj legalább szép. A Google több mint 6 órát becsül erre a kerülőre, az eredeti 5 és egynegyeddel szemben, de a valóság mindkét esetben több lehet. Vonattal egyébként jelenleg 6 és fél óra az út, ami lényegesen kevesebb, mint néhány évvel ezelőtt. Szóval, aki nem ragaszkodik az autójához, és nem szeretne egy csomagtartónyi sört hazahozni, annak könnyen lehet, hogy a vonat a jobb választás.

Egyébként 2018-ban öt szakaszon folytatódik a cseh autópáyla felújítása, vagyis öt helyen kell majd egy sávon haladni.