fbpx

Magyar festbier is végzett a müncheni klasszikusok között

Írta: Knap Gábor

2024-10-03 | 15:12 Magazin

Magyar és bajor fesztiválsöröket kóstoltunk vakteszten a Jégkertben. Ahogy azt vártuk, a müncheni klasszikusok hozták, amit elvárhattunk tőlük, de vajon melyik magyar főzde festbierje fért be közéjük?

Fotó: Szatai Ádám

Talán sosem volt annyi magyar festbier, mint idén. Ez mindenképp király, még akkor is, ha a főzdék egy része kicsit megcsúszott vele, hiszen az igazi, müncheni Oktoberfest, amelynek kedvéért készülnek, október 6-án véget ér, a hazai premierek pedig inkább a bajor népünnepély végére tolódtak. Annyi baj legyen, a választék király és kóstolgathatjuk őket még az ősz második felében is!

Jópár éve volt már, hogy nekiszaladtunk az aktuális oktoberfestbiereknek hogy teszteljük őket. A vaskos hazai felhozatal pedig idén újra meghozta a kedvünket, hogy végig nézzük a bajor kínálatot, ezúttal a magyar sörökkel kiegészítve, amelyek oktoberfestbiernek ugyan nem nevezhetők, de Öktöberfestnek meg Feszt Októbernek simán. A Jégkertben ráadásul szépen sorban csapra is kerülnek, így ott gyűltünk össze, hogy a lehető legfrissebben kerüljenek a poharainkba.

Ami tök egyértelmű trendként definiálható, hogy a fesztiválsörök egyre kevésbé hasonlítanak a vaskos märzenekre, kikönnyített helleseknek tűnnek inkább. Szóval a 20. századi világosodást követően tovább fakulnak, és – noha tény, hogy a számok ezt nem támasztják alá – mintha alkoholtartalomban is könnyedebbek lennének. Persze ebben az érzésben közre játszhat az is, hogy a Jégkert klímája épp tesztünk napján volt idén ősszel először igazán a nevéhez méltó.

Szóval az alkohol ténylegesen nem lett kevesebb, de a kortyérzetek slankosodtak. Változó fogyasztói szokások vannak, na.

A többi csapról került a poharainkba (Fotó: Szatai Ádám)

Tíz sört kóstoltunk, ABC sorrendben ezeket:

  • Augustiner Oktoberfestbier
  • FIRST Craft Beer Öktöberfest
  • Hacker Pschorr Oktoberfestbier
  • Hofbräu Oktoberfestbier
  • Hoptop Brewery Hoptoberfest
  • Horizont Brewing Oaktoberfest
  • Löwenbräu Oktoberfestbier
  • Paulaner Oktoberfestbier
  • Spaten Oktoberfestbier
  • Szent András Sörfőzde Feszt Oktober

Jó hír, hogy a mezőny többé-kevésbé egyenletes volt, vagyis a minőségre sehol sem lehetett panaszunk. A Horizont Oaktoberfestjét amolyan érdekességként kóstoltuk „versenyen” kívül, hiszen az egy tölgyfachipssel érlelt láger – nehéz lett volna a hagyományos fesztiválsörökhöz hasonlítani. Különleges darab, mindenképp érdemes rámenni, ha van rá lehetőséged!

Fotó: Szatai Ádám

De most jöjjön az első öt, vagyis a vakteszt legjobbjai!

5. Spaten Oktoberfestbier

Ha lenne dobogó, méghozzá olyan, aminek öt foka van, akkor az ötödikre a Spaten idei fesztiválsöre kerülne. Az elsőre kicsit fáradtnak tűnő illata hamar tisztul, és a test is feszes, harmonikus maláta/komló egyensúly jellemzi és egy kis muskotály zamat. Selymes, hosszú és kellemes.

4. Szent András Sörfőzde Feszt Oktober

Krémes és baromira tiszta. Ezt írtam fel elsőnek a Szent András sörének kóstolásakor. Szépen édeskés, gabonás-virágos hangulatú sör, ami tartalmas, ugyanakkor frissítő. Kiváló tétel, és nem csak a mezőny magyar részében! Nem véletlenül pipált le több müncheni tesót is!

3. Hofbräu Oktoberfestbier

Az egyik legfrissebb komlóillatot hozta a HB söre, kiegészülve gyógynövényes, nagyon picit gyantás, teás zamatokkal. Eközben gabonás is persze, de nem nehéz, miközben ennél is sikerült az ízeket brutálisan feltekerni. Mintha most jött volna a tartályból. Állat!

Fotó: Szatai Ádám

2. Löwenbräu Oktoberfestbier

Hogy őszinte legyek, ezen kicsit meg is lepődtem, mert nem vártam a Löwenbräu sörét ilyen előkelő helyre! Pedig kiváló, tényleg! Hasonlóan világos, mint a többi, itt sincs sok nyoma még az enyhe borostyánnak sem. Illatában előbb gabonás, de aztán érkezik a komló, ezek után a kóstoláskor váratlan gyümölcsösség és (azért ugyancsak visszafogott) komlókeserű következik. Pazar intenzitású sör, szinte mézes, kekszes jegyekkel. Klasszikus.

1. Augustiner Oktoberfestbier

Nem váratlan, hogy ez volt a legvilágosabb. Az Agustinertől várható volt a letisztult, komlós és amennyire a stílusba belefér, szárazra erjesztett sör. Szalmás, közben picit szintén mézes-gabonás, az íze betölti az egész arcod. Gazdag, elegáns kortyérzet egy vedelhető sörben. Ebből kell meginni kilenc literes korsóval Münchenben? Oké! :)

 

Köszi a helyet, a magyar söröket, a perecet meg a currywurstot a Jégkertnek!