Cikk megosztása
Úttörő dolog, hogy a Rosenstein Vendéglőben kóser, kézműves IPA kapható, a tulajdonosok nem tudnak róla, hogy valaki más piacra dobott volna korábban ilyet Európában.
A roppant ötletes KIPA névre hallgat a Rosenstein Vendéglő saját kóser IPA-ja, amelyet a Monyo Sörfőzdében készítenek. „Úgy tudom, Európában nem volt még hasonló, nincs előzménye annak, hogy valaki kóser kézműves IPA-val jelent volna meg a piacon. Úgyhogy ez számunkra is komoly lépés, és persze óriási öröm, hogy Magyarországról mostantól a mi nevünkhöz kötődik majd a kézműves kóser sör” – mondta el Rosenstein Robi a Dining Guide-nak.
A kóser minősítés megszerzéséhez szükséges egy komoly procedúra, amelyről Deutsch Péter rabbi beszélt a lapnak: „A kóser szó jelentése: tiszta, megfelelő. Amikor egy termék kósersági bevizsgálását végezzük, akkor voltaképpen azt ellenőrizzük, hogy az megfelel-e a szigorú több ezer éves hagyományainknak. Ellenőrizzük az adott termék összetételét és a gyártási folyamatot is. A Rosenstein kézműves sörről a hosszú átvizsgálási folyamatokat követően beigazolódott, hogy tökéletesen megfelelt ezen előírásoknak. A sör a legkiválóbb alapanyagokból készül, amelyet a végeredmény is tökéletesen igazol. Emellett egyébként a Rosenstein név is garancia arra, hogy az ő kezük alól kikerülő készítmény száz százalékig eléri a tökéletességre törekvő minőséget. Ennél fogva az izraeli rabbikkal egyetértve arra az álláspontra jutottunk, hogy érdemesnek tartjuk a kóser tanúsítvány igénybevételére.”