2021 elejétől életbe léphet az a megállapodás, amely száz európai földrajzi árujelzőnek (a termék földrajzi származásának feltüntetésére használt földrajzi jelzés és eredetmegjelölés) Kínában, illetve száz kínai földrajzi árujelzőnek az unióban biztosít védelmet azok jogtalan használatával, termékutánzatokkal szemben.
Hírek
Több mint egy hét telt el az éttermek és sörözők magyarországi bezárása óta. A korlátozás első körben 30 napra hirdették ki, azaz elvileg december 10-ig tart, ha nem hosszabbítják meg. Mire számítanak most a vendéglátók, és mik a nemzetközi tapasztalatok?

A Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke szerint a főváros belső kerületeiben a vendéglátóhelyek fele mehet csődbe a következő hetekben. A túlélés esélye csak a magyar vendégkörre építő üzleteknél van meg.

Az év korábbi időszakában felmérték, milyen visszaesésre számíthat a globális alkoholipar a járvány miatt. Most úgy fest, a számok sokkal jobbak, mint amilyeneket várni lehetett, és ez egy új korszak kezdete lehet.

Két héttel a megjelenés után, a gyár visszahívta a Guinness 0.0-át. Ugyan Magyarországon hivatalosan még nem volt beszerezhető az újdonság, ha mégis van belőle valakinek, ne igya meg!
Magyarországon egyébként a járványmentes időszakban is sokan vannak, akik többet isznak a kelleténél, de a korlátozások kiterjesztésével ez tovább nőhet.
Fekete napja ez a mai a vendéglátásnak. Az amúgy is roppant nehéz helyzetben lévő éttermek és kocsmák a kényszerű lezárás miatt kedden lehetnek utoljára nyitva. Ezért szinte mindenhol akciókkal várják a vendégeket.

Kedd éjféltől minden gyülekezés tilos, bezárnak az éttermek, bezárnak a pubok, csak a házhoz szállítás, megy majd tovább. Jön a járulékmentesség, és a fizu felét az állam fizeti.
Minden szigorítással kevesebb a vendég és a vásárló, a főváros legnépszerűbb utcáinak kereskedői úgy érzik, teljesen magukra hagyták őket a járványhelyzetben.

A Cseh Főzdék Egyesülete a kormányhoz fordul segítségért. Az országban a járvány miatt az alapszükségleti termékeket árusító boltokon kívül minden üzlet és szolgáltatás be van zárva, illetve szünetel. A sörfőzdék pedig „százmillió koronákat veszítenek” havonta.