fbpx

Fine dining lazán: Balatonalmádiban virágzik a pure gasztronómia

Írta: BeerPorn.hu

2022-08-23 | 15:42 Balatoni Sörkalauz

Balatonalmádi speciality kávézójának története egy barcelonai kávépörkölőnél indult, a következő állomás pedig a város legizgalmasabb éttermének, a Fűszer Gasztrokertnek a megnyitása volt, ahol bizony a kezdetektől komoly szerepet szántak a craft söröknek is.

Több mint húsz éve költözött Veszprémből Balatonalmádiba Gózon Ágnes és párja, akik immár évek óta azon dolgoznak, hogy ne csak a magyar speciality kávétértképre kerüljön fel a város – hiszen az ugyancsak általuk nyitott BAB kávézóval az már megvalósult –, hanem igazi gasztrokulturális központtá váljon. Erről szól a Fűszer Gasztrokert, amely az ételek kifinomultságában a fine diningra, hangulatában pedig egy otthonos bisztróra hasonlít, ahol nem csak enni, hanem simán csak egy pohár bor vagy sör mellett jókat beszélgetni is lehet.

Fotó: Fűszer Gasztrokert Facebook

Ágnesék azért az egészen új kávéélményért, amely végül arra sarkallta őket, hogy szeretett városukban kávépörkölőt nyissanak, egészen Barcelonáig utaztak. Egyszerűen nem tudtak szabadulni az ott tapasztalt ízektől és illatoktól, amíg meg nem nyitották a BAB Speciality kávézót, amelynek saját pörkölésű kávéblendjei már a Tarkabab.com-n is megvásárolhatók!

A kávézótól nem messze hívták életre a Fűszer Gasztrokertet, ahol nem csupán szuper kávéval, hanem teljes gasztronómiai élménnyel várják a vendégeket, majd idővel az étterembe kertült át a pörkölő, az egykori BAB pedig jelenleg az étterem szeparéjaként, illetve kisebb rendezvények helyszíneként működik.

Az étterem konyháját Misák Attila executive séf koncepciója alapján alakították ki, Attila mellett pedig három fiatal, agilis szakács szorgoskodik náluk, de nem csak a konyhában irigylésre méltó a harmónia, a felszolgálók is olyan hozzáállással fordulnak a vendégekhez, mintha a saját éttermükben dolgoznának.

Francia bárányragu burgundi módra (Fotó: Fűszer Gasztrokert Facebook)

Ágnes szerint ez az egyik kulcsa annak, hogy a Fűszer Gasztrokert az elmúlt időszakban számos törzsvendégre tett szert. A másik pedig természetesen a havonta változó étlap, amelyet a „pure gasztronómia” jegyében alakítanak. Ez azt jelenti, hogy kizárólag letisztult fogások, kiváló alapanyagok jelennek meg a vendéglátóhelyen. Ha a Gasztrokertbe beülsz, nem fogod sokat böngészni a kínálatot: kétféle leves, ugyanannyi előétel és desszert, és mindössze 5-6 féle főétel választható náluk, cserébe viszont mindegyik valódi, megismételhetetlen élményt garantál. És persze azért van két-három olyan fogás is, amelyeket hamar „visszatapsolnak” a vendégek, ha mégis lekerülnének a kártyáról, így a biztonság kedvéért mindig vannak szmokerben sült húsok (oldalas és/vagy steak), ramen és Misák Attila elvarázsolt cézársalátája is ilyen.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Balatoni Sörkalauz (@balatonisorkalauz) által megosztott bejegyzés

Az étlap minden ételhez más-más bort és sört ajánl. A változatos sörkínálat Ágnes szerint a kezdetektől fontos volt, hiszen a sörök ugyanúgy illeszthetők az ételekhez, mint a borok, a kisüzemi kínálat pedig olyan különleges minőségű termékeket tartalmaz, amelyeket szeretnének megmutatni azon vendégeiknek is, akik még nem ismerik a craft sörök világát. A Fűszer Gasztrokertben a The Beertailor kínálatából szemezgethetünk, a vendégek kedvence a Balaton Easy Láger és persze a Cherry, de egyébként elérhető náluk a teljes szortiment.

Az étterem nem csak a nyári szezonban vár, ősztől a tervek szerint tematikus programokkal bor- és sörkóstolókkal, zenés estekkel készülnek, így érdemes lesz akkor is betérni hozzájuk!

 

Fűszer Gasztrokert

8220 Balatonalmádi Baross G. u. 2.

 

Balatoni Sörkalauz térképét keresd a benne található helyeken és a tó környéki Tourinform irodákban!