Elszálltak a budapesti dizájnerek! Neked melyik sör-arculat jön be leginkább? Szavazz!

Írta: BeerPorn.hu

2018-10-18 | 06:55 Magazin

Fotó: DekoRatio Branding & Design Studio

A DekoRatio Branding & Design Studio szombaton tartotta meg az első Beer Design Challenge versenyt, ahol a jelentkezőknek fél nap alatt kellett felépíteniük egy vadiúj sörmárkát. Az idő rövidsége ellenére zseniális megoldások születtek. Itt mutatjuk őket!

A versenyben részt vevő, háromfős csapatok szombaton kora délután egy sörrel indítottak, méghozzá azzal, amelyet húztak. Nem tudtak róla semmit, csak azt, hogy nem csupán az arculatot kell hozzá kitalálniuk, hanem a szlogent, a nevet, a logót, a címkét és a bevezető kampányt is.

A zsűri tagja volt Knap Gábor, a Beerporn.hu főszerkesztője is, így első kézből tudjuk, milyen májer szlogenek, kampányötletek és persze arculatok születtek. Harmadik lett Kolcsár Zsolt, Matyikánics Ádám, és Molnár Roland Balhé nevű, második, János Benjámin, Molnár Dániel, és Tőke Ottó Bír elnevezésű, első pedig Bogár Ágnes, Doman Gergő, és Gulyás Lídia Bók fantázianevű söre. Gratulálunk, tényleg nagyok voltatok!

A közönségdíj azonban még nem talált gazdára. Mégpedig azért, mert az kapja majd meg, aki a legtöbb szavazatozt gyűjti a Facebookon. Itt:

A fotóknál a bemutatott prezikhez is található link, így jobban megismerheted a címkék mögött rejlő koncepciót! Szavazni október 31-ig lehet, a legtöbb like-ot kapott sör megalkotói rengeteg sört nyernek! ;)

Leave a Reply

XHTML: You can use these tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>