Cikk megosztása
A Carlsberg csoport leállította a Carlsberg márka értékesítését Oroszországban, de Baltika néven futó termékeit továbbra is főzi. A Heineken szintén felfüggesztette a tevékenységét az országban, az AB InBev pedig még termel az orosz gyárakban.
A Carlsberg beszüntette az összes oroszországi reklámot, és eladományozza az oroszországi üzletágának nyereségét. Ugyanakkor a vállalat kiadott egy közleményt, amelyben azt írják, „erkölcsi kötelességük” fenntartani a termelést, már csak az üzemeikben dolgozó 8400 alkalmazott miatt is. A jövőben a Baltika Breweries külön üzletágként működik majd a cégcsoporton belül.
Egyik nagy gyártónak sem könnyű meglépni az orosz piac bojkottját, az okok pedig igen összetettek. A Carlsberg bevételeinek például 13 százaléka származott tavaly az ukrán és az orosz piacról – olvasható a Drinks Business oldalán.
Miközben a Heineken leállította sörmárkájának gyártását és értékesítését Oroszországban, más cégek, ha nem is tettek ilyen drasztikus lépéseket, hasonló döntéseket hoztak. Az AB InBev, a Budweiser és a Stella Artois tulajdonosa 2021-ben 3 százalékkal növelte oroszországi sörtermelését. A társaság még napokkal ezelőtt is a szokásos üzletmenetet folytatta, de immár ők is leállították a sörfőzést mindhárom ukrán főzdéjükben, viszont a török Efes csoporttal közös vállalaton keresztül Oroszországban továbbra is termelnek 11 sörgyárban.