Cikk megosztása
Az Egészségügyi Világszervezet javaslatában egy kalap alá venné a dohánytermékeket és az alkoholos italokat: a WHO úgy harcolna az alkoholfogyasztás ellen, ahogy a dohányzást is igyekeznek visszaszorítani.
Ez azt jelentené, hogy az alkoholtartalmú italok csomagolására előbb figyelmeztetések kerülnének, majd jönne a reklámtilalom és – ahogy a cigaretták esetében – az egységes, nem egyedi csomagolás alkalmazása. Ezzel párhuzamosan folyamatosan növelnék az italok adóterheit, kialakítva egy teljes szabályozás felé vezető rendszert, ami először csak ajánlás lenne, majd kötelezővé válna.
A radikális javaslat mögött az áll, hogy a WHO álláspontja szerint „nincs biztonságos mennyisége” az alkoholbevitelnek.
Az Európai Sörszövetség (The Brewers of Europe) korábban már jelezte fenntartásait a fenti elképzelésekkel kapcsolatban. Szerintük a felelős és mértékletes alkoholfogyasztás oké és mindenkinek meg kellene adni a lehetőséget, hogy eldöntse, mit akar inni és mennyit.
Egyébként épp a WHO szerint javul a világban az alkoholhelyzet. A szervezet jelentése szerint 2010 óta csökken a túlzott alkoholfogyasztás és ma mintegy 20 százalékkal kevesebb az alkohol okozta egészségügyi probléma, mint 15 évvel korábban.
A The Brewers of Europe álláspontja szerint a felnőtt fogyasztók többsége számára a mérsékelt alkoholfogyasztás összeegyeztethető a kiegyensúlyozott életmóddal. Bár egészségügyi okok miatt senkinek sem kellene alkoholt fogyasztania, a sörfőzők felelős és mértékletes sörfogyasztásra ösztönző erőfeszítései eredményesek.
A sör az alacsony alkoholtartalmú italok kategóriájába tartozik, sőt az elmúlt években egyre szélesebb kínálat áll rendelkezésre a korábbinál is alacsonyabb alkoholtartalmú és alkoholmentes sörökből – hangsúlyozzák. A sörfogyasztó ráadásul inden információt megkap a csomagoláson arról, milyen összetevőkből készül az adott sör, milyen tápértéke van, stb. A sör kulturális produktum is, amely az emberi táplálkozás, életmód részét képezi immár évezredek óta – mondják.
A szövetség felhívta a figyelmet, hogy az iparági szereplők együttműködése elősegítheti a mértékletességet, ezzel védve a fogyasztók egészségét. Közben pedig fontos, hogy tiszteletben tartsuk a felnőttek azon jogát, hogy felelősségteljes döntéseket hozzanak arról, mit isznak és mennyit – fogalmaztak.