Két év szünet után végre újra lesz Brewers Forum, ami összehozza a kontinens sörfőzőit, söripari gép gyártóit, alapanyag beszállítóit, a vendéglátói szektort, illetve a teljes értékláncot. Lássuk, miről folyik majd a tanácskozás nyár elején Madridban!
Tény, hogy nem sör, illetve alkohol is csak elvétve van benne, viszont erjesztett italként, technikailag közeli rokon a kombucha, amely egyrészt meghökkentően finom, másrészt pedig olyan változatos, hogy egy egészen új dimenzióba enged betekintést.
2022-ben május 21-én lesz a Nyitott Főzdék Napja, amikor kinyitnak a magyar kisüzemi sörfőzdék, hogy bemutassák magukat és söreiket a nagyközönségnek. Ezen a napon sörbemutatók, főzdetúrák, sörkóstolók várják a magyar sörfőzdékbe látogató vendégeket.
A Borsodi Sörgyár felsőerjesztésű söreinek választéka idén egy visszatérő és egy új ízzel is bővül. A Meggy és Gyömbér Ale sörök mellett idén márciustól ismét elérhető lesz a gyümölcsös Borsodi Tropical Ale és megjelenik a félbarna, felsőerjesztésű Borsodi Amber Ale is.
Termékhiány és infláció – két olyan szó, amelyet, iparágtól függetlenül, egy vezérigazgató sem szokott szívesen nyilvánosan hangoztatni. Dolf van den Brink, a holland Heineken vezetője a Financial Timesnak mégis erről beszélt.
A tavalyi őrület után újra keressük a legbetegebb ötletből születő, egyben legjobb házi söröket! Ha penge, a megszokott kliséktől eltérő recepted van, ne tartsd magadban, és jelentkezz a megmérettetésre!
Európa és a világ különböző országaiban olykor teljesen eltérő a jattolás protokollja. Illik-e adni? Vagy nem is illik? Ha illik, kell-e? És ha igen, mennyit? Itt a nagy, európai borravaló eligazító!
Egyre nő a söripar hozzájárulása a globális GDP-hez. 2019-ben világszerte 23 millióan dolgoztak a sörgyártásban és értékesítésben. Az ehhez kapcsolódó, más ágazatok pedig még 6 millió munkavállalót foglalkoztattak.
Korábban csak a borok esetében volt róla szó, aztán már a kávék, sőt a komlók kapcsán is egyre többet beszélünk a terroirról. Most a ginek vannak soron: korábban szokatlan összetevőkkel, világszerte a saját képükre formálják ezt az italt is a lepárlómesterek.
793-ban nyitották meg a Ye Olde Fighting Cocks nevű ivót, amely több mint 1200 éve működik folyamatosan a hertfordshire-i St. Albansban. Jelenleg úgy fest, a koronavírus járvány kivégezte a patinás vendéglátóhelyet, de még van remény.
