Ahogy egyre többet hallani a koronavírus járványról, mind többször bukkannak fel azok a vélemények és Facebook posztok, amelyek szinte menetrendszerűek február-márciusban és a legfőbb üzenetük, hogy az égetett szeszekkel ki lehet védeni bizonyos fertőzéseket. Kár, hogy nincs igazuk.
Sörmúzeumként hasznosítják a vajdasági Nagybecskerek lepukkant sörfőzdéjének épületét. Az augusztus végi Sörnapokra pedig a sörfőzést is felélesztenék a régi üzemben.
Csütörtöktől kóstolható a Monyo Brewing új söre, a Cherry Hero, ami tulajdonképpen egyszerű felsőerjesztésű, meggyes sör. Ilyenje korábban nem volt a Monyonak, meg is kérdeztük Németh Antal sörfőzőtől, hogyan készült, és kiderült, nem is olyan egyszerű főzetről van szó!
A tervek szerint júniusban kezd működni a Fejér-megyei Cecén az a sörfőzde, amely a korábbi kenyérgyár épületében kap helyet. A beruházás mögött egyebek mellett a Mészár-Steak-et, a Leroy láncot és a Veritas borkereskedést tulajdonló cégek állnak.
Az USA déli államaiban ugyanúgy megvannak a barbecue sütés régiókra jellemző receptjei és eljárásai, mint mondjuk Közép- és Dél-Európában a lecsókészítésnek. A stílusok államról-államra, tájegységről-tájegységre változnak. Nézzük hát ezeket!
Hogyha lenne európai szakácsművészet verseny, és a helyezéseket a Michelin csillagok száma alapján osztanák, Franciaország és Olaszország mögött állna Németország, de ott is egyre több a csillagos hely.
Cserjés László nyerte a Soproni második sörversenyét, amelyre hopláger receptekkel lehetett nevezni. A győztes házisörfőző receptje alapján készül 2020-ban egy új Soproni Óvatos Duhaj.
Idén is megrendezik az egyik legfontosabb magyarországi sörversenyt, a Central European Beer Awardsot, amelyre kisüzemi kézműves sörfőzdék és házi sörfőzők is nevezhetnek!
A legextrémebb hazai söröket teríti országszerte együtt a One Beer Pub és Winkler Róbert. A József körúti söröző webshopjának toplistáján elhúztak a Youtubera kerülő kóstolók főszereplő tételei, és komolyan beindult a vidéki értékesítés is.
Május 21. és 24. között az ország legjobb fővárosi és vidéki éttermei, cukrászdái, borászatai, bárjai együtt, egy helyen lesznek a 10. Gourmet Fesztiválon, a Millenárison. A korábbinál is nagyobb területen megrendezett fesztivál idén az „örökségről” szól.
