Az október 10-i, első Nyitott Főzdék Napja a vártnál is több kíváncsi sörkedvelőt mozgatott meg. Jó hír, hogy tavasszal az országszerte nyitva tartó sörfőzdék napja visszatér, sőt, várhatóan még többen csatlakoznak a kezdeményezéshez. Addig is, itt egy galéria az elsőről!
Norvégia nyerte a Bocuse d’Or nemzetközi szakácsverseny idén Tallinnban megrendezett kontinensdöntőjét, amelyen a Veres István séf vezette magyar csapat a kilencedik helyen végzett és bejutott a jövőre Lyonban rendezendő világdöntőre.
Hát, nem 2020 lesz ennek a generációnak a kedvenc éve. A világjárvány alaposan felforgatta a mindennapjainkat. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy brexit, kijárási korlátozás, elmaradó olimpia és foci EB, Bödör Gáspár.
A hat, tradicionálisan az Oktoberfesten szereplő müncheni sörfőzde 2020-as Oktoberfest főzeteit teszteltük ezúttal. Kettő is kitűnt a mezőnyből, de egyik sem azért, mert annyival jobb lett volna a többinél!
A Vandál Brewing sörfőzdéje Martonvásár szívében helyezkedik el. Söreik saját receptek alapján szűrés és pasztörizálás nélkül készülnek el.
Szabó Gábor a The Beertailor tulajdonosa megvalósította régi álmát. Szeretett volna egy olyan prémium kraft sörmárkát létrehozni, ami megállja a helyét Magyarországon és akár külföldön is. Ez neki nem csupán csak egy befektetés a sok közül, hanem egy hobby, sőt még a szakmát is kitanulta mielőtt belefogott volna a főzde megvalósításába.
Az Oasis Brewery egy 2020-ban indult kisüzemi sörfőzde, amely Kiskunhalason működik. Céljuk, hogy olyan minőségi kézműves söröket készítsenek, amelyek ízvilága a sörkedvelők széles körében népszerűségre lel.
A Nopara GyógySERtár sörfőzde, söröző, étterem és apartman egy helyen, Tisztafüreden, ahol változatos felső- és alsóerjesztésű sörök mellett nagyszerű ételekkel is várják a látogatókat.
A Krenner Brewery a Vas megyei Csempeszkopácson található, egy barátságos vendégház udvarán. Az üzem ízig-vérig kézműves főzde, amely 2020 nyarán nyitott.
A Karl Microbrewery sörfőzdéje és bisztrója Mecseknádasdon található, egy klasszikus borospince és présház falai között. Egy-egy főzet náluk csupán 100 liter, a szortimentet tekintve pedig az évi akár többszáz féle sör előállítása is jellemző, az alap lágerektől a fahordós érleléssel készített sörökön át, egészen az igazi extrém különlegességekig.
