fbpx

Akik a sulymot is IPA-ba főzték

Írta: Knap Gábor

2022-03-02 | 13:09 Magazin

Egészen más területeken dolgoztak korábban, de közös bennük, hogy már az első Főzdefeszten rácsodálkoztak arra, milyen változatos tud lenni a sör. A SIMA Brewing a járvány miatti lezárások sűrűjében indult, ennek ellenére gyorsan megismerhette őket a közönség.

Habár a SIMA Brewing nevével az utóbbi másfél évben sokszor találkozhattak a magyar sörkedvelők, azt kevesen tudják, hogy a márkanév voltaképpen egy mozaikszó: a céget Seprényi Zsuzsi, Iványi Rudolf, Martinás Dávid alapították, még 2020 őszén.

Ahhoz képest, hogy milyen gyorsan bekerültek a sörös szubkultúra köztudatába, jópár év otthoni sörfőzés és kísérletezés előzte meg a startot, ugyanis a három alapító még az első Főzdefeszteken kezdett el ismerkedni a kisüzemi sörökkel. Az akkori lelkesedés aztán kitartott odáig, hogy otthon készült sörökkel kísérletezzenek, a pozitív élmények pedig előbb a felszerelés modernizálására, majd egyre több és több sör készítésére ösztönözték őket.

Rudi eredetileg egyébként német tanár, Zsuzsi az IT szektorban, Dávid pedig több multinál is dolgozott, mielőtt sörfőzésbe fogtak volna. Rudi ma már a SIMA fő sörfőzője, valamint Zsuzsi is az, habár egyelőre ő főleg a kreatív és adminisztratív oldalon tevékenykedik, Dávid pedig a kapcsolattartást és a szervezést viszi.

Először félelmetes volt az 1000 literes mennyiség

Rengeteg összeállított, apránként tökéletesített recept és sörfőzés után egyébként brewpubban is gondolkoztak, végül azonban a gerilla főzés mellett döntöttek, és 2020-ban indították útjára a SIMA Brewing-ot. Az időzítés a járvány miatt korántsem tűnik ideálisnak, de Dávid szerint bizonyos értelemben még szerencséjük is volt: akkoriban szinte egyáltalán nem indultak új szereplők a piacon, így könnyebb volt felhívniuk magukra a figyelmet.

Az első, profi körülmények között készülő főzet előtt volt azonban még egy akadály, mégpedig az, hogy a Fehér Nyúlnál 1000 literes a legkisebb tartály, vagyis ennyi sört minimum készítenie kell a bérfőzőknek is. Nos, ez elsőre rengetegnek tűnt, így az első főzetek Fertőrákoson a Krois Brewerynél készültek el, ahol 500 literrel is el tudtak indulni. A Kroissal kialakított nagyszerű kapcsolatot pedig a Lychee Rich nevű közös, licsis savanyú sörrel ünnepelték meg.

Első, és azóta is kapható sörül a Tropical Juice, amely egy duplán hidegkomlózott, egészen konkrétan gyümölcslére emlékeztető, nagyszerű IPA, Galaxy, Mosaic és Citra komlókkal.

Dávid szerint igyekeznek nagy figyelmet szentelni az erös online jelenlétnek, a közösségi média megjelenéseknek és aktívan értékesítenek, ennek köszönhető, hogy viszonylag hamar ismertségre tettek szert.

De mi újság a sulyommal?

Gerilla sörfőzdeként egyelőre komfortosan érzik magukat, és tisztában vannak vele, hogy egy technológiailag kellőképpen fejlett sörfőzdét ma már nagyon nehéz összehozni, illetve szeretik is a bérfőzés rugalmasságát. Részben egyébként ennek tudható be, hogy nincsen hagyományos értelemben vett „alapszortimentjük”, hanem folyamatosan jönnek újabb és újabb sörökkel, amiket pedig nagyon visszatapsol a közönség, azokat újra és újrafőzik.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Beerporn magazin (@beermagazin) által megosztott bejegyzés

A Tropical Juice és a triplán hidegkomlózott Mosaholic mellett talán a legismertebb SIMA tétel a Choxymoron fekete IPA, aminek első változata még ugyancsak a Kroisnál készült, legutóbb pedig málnás-vaníliásat főztek belőle, sőt, karácsony előtt volt egy szuperlimitált változat is, Fekete Kincs néven, sulyommal. A Magyarországon főként a Tisza-tóban elterjedt növény sokak által ismert, termésének jellegzetes alakjáról és tüskéiről, azt viszont már kevesebben tudják, hogy ehető is, sőt, bizonyos ázsiai fogások jellegzetes alapanyaga. Hívják még vízigesztenyének, vízidiónak és vad mandulának is. Hazánkban védett, csak szedési engedéllyel lehet gyűjteni, szóval már csak ezért is különleges tétel, nem is beszélve arról, hogy bizonyára más főzde még soha nem használta a növényt alapanyagként!

Legutóbb a Stay Hibrated! hibiszkuszos saison jelent meg, és már tartályban van a sulymos sör 2.0-ás verziója, ezúttal nem fekete IPA, hanem pale ale alapon, érdemes lesz figyelni mikor jelenik meg! Ahogy azt a mintegy 5-6 új sört is, amelyet a nyári szezonkezdetig tervez a SIMA Brewing!