fbpx

A magyar gasztronómiában ismert befektetők állnak az új cecei sörfőzde mögött

Írta: BeerPorn.hu

2020-03-09 | 11:11 Hírek

Fotó: Pxhere.com

A tervek szerint júniusban kezd működni a Fejér-megyei Cecén az a sörfőzde, amely a korábbi kenyérgyár épületében kap helyet. A beruházás mögött egyebek mellett a Mészár-Steak-et, a Leroy láncot és a Veritas borkereskedést tulajdonló cégek állnak.

Több mint egymilliárd forintos beruházással készül egy új sörfőzde Cecén, amely a tervek szerint elsősorban dobozos és hordós kiszerelésű söröket készít majd. Az üzem éves szinten akár 40 ezer hektoliter sör gyártására is alkalmas lesz. A dobozoló berendezés pedig 6 ezer darab, 0,5 literes doboz töltését tudja elvégezni óránként, a hordótöltő gépsor pedig 60 perc alatt 30-35 db 30 vagy 50 literes hordó töltésére is alkalmas.

A főzdében a tervek szerint nem csak az ott készülő sörök kiszerelését végzik majd, hanem bérdobozolást is. A Cece város honlapján olvasható információkból kiderül, 6-8 fő fizikai dolgozó, valamint 2-3 fő adminisztratív dolgozó számára teremt munkahelyet a sörfőzde, amely teljes kapacitáskihasználás esetén 15 -20 főre emelkedhet.

Az épület felújítása után április-májusban telepítik a sörfőző berendezéseket, a termelés júniustól indulhat el.

A hazai vendéglátás ismert arcai

A sörfőzdének otthont adó település honlapjáról az is kiderül, mely cégek összefogásából épül a főzde a városban. Eszerint részt vesz a projektben az Érd 2008 Kft., amely az építőiparban tevékenykedik, csakúgy, mint a VivaPalazzo Zrt.

Ugyancsak benne van a beruházásban a FineService Kft., amelynek tulajdonosai – Szekula László és Fehér Zsolt – olyan vállalkozásokban érdekeltek, mint a MészárSteak vagy a Vigadó téri Columbus Hajó, de benne van a sörfőzdében Lefkovics György pénze is, aki a Leroy éttermek, vagy épp az Innio és a Bestia mögött is áll. Mellettük befektető még a Világ Borai Kft., amely a Veritas Borkereskedést is működteti. Az egyes befektetőknek 20-20 százalékos tulajdonrészük van a cecei sörfőzdében.