Winkler Reloaded – a folytatás mindig rosszabb?

Írta: Kovács Bálint

2019-09-24 | 10:42 Magazin

Ami sikeres, annak a közeljövőben lesz folytatása, így működik a Hollywood-i álomgyár, és a belvárosi gasztronómia. Tavasszal hirdette meg a One Beer először Winkler Róbert kézműves sör kóstolóját, a jegyek pillanatok alatt keltek el rá. Most meghirdették másodszor is, a jegyek pillanatok alatt keltek el rá. Biztos vagyok benne, hogy ha lesz harmadik, ugyanúgy teltházas lesz, de vajon van-e Winklerben még kraft? Spoileres kritikánk következik.

Minden rendes folytatás kritika az előző rész összefoglalójával kezdődik, úgyhogy jöjjön az alaptörténet: adott Winkler Róbert, foglalkozására nézve, mondjuk, autós újságíró, műsorvezető? Valami ilyesmi. Hősünk ezen a ponton is már megosztó figura, a gépjárműiparban dolgozók szerint vagy nagyszájú kókler, vagy vagány arc, aki végre kimondja. Az biztos, hogy ismertségét a TotalCar című autós tévéműsornak köszönheti elsősorban, amit Bazsó Gáborral együtt vezettek, és így nagyobbrészt nekik köszönhető, hogy ma Magyarországon ez a fajta televíziózás nem rétegműsor lett, ahol barnaköpenyes szakik motyognak az AC pumpa körüli anomáliákról. De Wikipédia oldala szerint ért a kutyákhoz, a boxhoz, napszemüvegekhez, rockzenéhez, és persze a sörhöz is. Nem is fél használni, tavasszal bevállalta egy sörkóstoló levezetését, ja, elfelejtettem, standup-ol is, úgyhogy felteszem nem különösebben rettentette meg a feladat.

Ezen a ponton be kell vallanom valamit, az első kóstolón nem voltam ott, nem én írtam róla. Elolvastam általam nagyra becsült kollégám írását az eseményről, és biztos voltam benne, hogy én teljesen mást írtam volna, pár dolgot, ami neki nem jött be, én biztos szerettem volna, illetve én tuti kötözködtem volna ott, ahol ő dicsért. Ha komoly kritikát szeretnénk írni, nyilván jobb lett volna, ha mindketten ott vagyunk mindkét kóstolón, de nem akarunk komoly kritikát írni.

Ahogy nyilvánvalóan Winkler sem tervezett komoly kóstolót tartani. Nem adja elő egy pillanatig sem, hogy ő szakértő, néha már túlságosan nem, együtt csodálkozik velünk, kérdezget a közönségtől, igazából ő a srác, akinél ott a mikrofon, és akkor így most rá hárul a feladat, hogy valahogy moderálja azt a folyamatot, melynek során ötvenvalahány, többségében férfi, ki több, ki kevesebb szakértelemmel megismerkedik és eszmét cserél pár kézműves sörrel kapcsolatban. Megjegyzem jól áll neki. Nem szerepel kényszeresen, de nincs is leereszkedtem közétek hozzáállás, nem kell áhítattal hallgatni, de amikor ötvenen egyszerre beszélnek, akkor is ott van az egész fölött, az est házigazdájának tökéletes.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Beerporn magazin (@beermagazin) által megosztott bejegyzés,

Aztán persze vannak itt sörök is. És innentől válik érdekessé a történet, ahogy egyébként ez az előző cikkben is előkerült, egyrészt, sörügyben hozzá tud-e tenni Winkler bármit, ami miatt úgy állunk fel, hogy nem csak szórakoztató volt, de érdekes is. Illetve mi van akkor, ha jön valaki, mondjuk úgy, kívülálló, és megállapítja, hogy a király meztelen, azaz a sör szar, mert akkor ez most tényleg szar, vagy csak ő nem ért hozzá? És mennyire lehet, illik szarozni másvalaki termékét, aki pénzt, energiát, munkaórát, lelkesedést feccölt abba, ami most az asztalunkon áll?

Az amúgy izgalmas kóstolósorban több furaságba szaladtunk bele, mondjuk úgy, hogy a kézműves mozgalomra jellemző hibák, túlkapások némiképp felülreprezentáltak voltak, például jellegtelenség, túltolás, összevissza fűszerezés, illetve ugyanazon a típuson belül minőségi visszaesés, és büntető szóvicc a névben. Embert próbáló sörsor ez, műsorvezetés szempontjából, hiszen itt vagyok én, a Kritikus, akire viszont minden negatív véleménynél vissza lehet lőni, hogy nem értesz hozzá, illetve velem szemben a több tucat Fogyasztó, akik adnak a Kritikus véleményére. Hozzátéve, hogy ha valami nem ízlik nekik, akkor elég nehéz lesz beléjük dumálni hogy az jó, és fordítva, ha zabálnak valamit, feleslegesen magyarázom hogy az mennyire műanyag.

Íme a sörsor

Ezt Robi hol megugorja, hol nem. Bizonyos dolgokat jól átdumálunk, a főzőműsoros példája például teljesen jó volt, miszerint ha valaki csinál egy főzőműsort, és sikeres, előbb-utóbb beleszalad abba, hogy elfogynak az ún. normális kaják. Akkor jönnek az „újragondolt” ételek, majd a végén a teljes elszabadulás, és nagyjából így lyukadnak ki a sörfőzők a Manzanilla sherry-s hordóban érlelt, nadragulyás, pacalpörköltszaftos, dél-kelet tiroli dupla weizen stout – pink scottish sour ale hibridnél. De a legtöbb esetben maradtunk abban, hogy hát ez itt nem lesz a kedvenc sörünk, ennek kapcsán lehet, jó lett volna, jobban belemászni, hol a bibi, már csak azért is, mert így magunk között ilyenkor szakadnak ki az amit mindig is meg szerettél volna kérdezni, csak nem merted típusú kérdések, amiből az ember talán a legtöbbet tanulja. Nem is feltétlen arra lenne szükség, hogy Winkler mondja meg a frankót, beszéltesse a közönséget, ez a része láthatóan amúgy is megy neki, biztos kézzel adja át időnként a szót, és nem csúszik ki az irányítás a keze közül.

Hiszen ennek a típusú kóstolónak ez a lényege: itt nem a főzőmester előtt állunk vigyázzban, lehet nem udvariaskodva, körülírva kérdezni, és átbeszélni. Amellett, hogy tényleg illik tiszteletben tartani az alkotó munkáját, attól, hogy valamibe iszonyat energiát öltem, még nem lesz feltétlenül jó a végeredmény. Hány film van, aminek a második – harmadik – többedik része, épp olyan hosszú, épp annyiba kerül (ha nem többe), épp annyi ember több százezer munkaórája, kreatív energiája fekszik benne, mint az elsőben, és az első egy remekmű, a többedik meg nézhetelen. Amit végül mi, fogyasztók veszünk meg a pénzünkért, mi viszont szeretünk jól járni, jót kapni, és ennek része az, hogy késztessük a készítőket arra, hogy minél jobban a kedvünkre tegyenek. Ebben pedig egy Winkler Robi féle influenszer arc eléggé ott lehet.

Lehet, hogy én a harmadik részt már elvinném valamilyen irányba. (Okos producerek ilyenkor szoktak spinoff vagy eredettörténet felé mozdulni.) Például fognék egy bizonyos típust, pl. sour, gose, és csak ilyenekből csinálnék egy sort, mert így jobban át kellene beszélni az adott sörtípus jellemzőit, kicsit nem figyelnénk oda és már tanulnánk is valamit. Vagy lehetne Winkler vs Sörfőző párharc, ahol egy meghívott főzde sörmestere hozná a saját söreit, Robi pedig mint a Kiművelt Fogyasztó küzdene meg vele, és hozná fel azokat a dolgokat, amiket amúgy mi nem. Vagy, ha nem akarunk ennyire komolyak lenni, akkor kérje meg, hogy ő mondja, hogy rablótámadás, mert az ő hangja mélyebb, közölje vele, hogy „én vagyok az apád” (hopp, sörfőzők, újabb büntető szóvicc lehetőség, hiszen APA), vagy állapítsa meg, hogy puska kellett volna ehhez a melóhoz. Én ott leszek, megnézem, csak rágcsa legyen, ja és sör.