Új sörfőzde épült az egykori kiskunhalasi likőrgyárban

Írta: BeerPorn.hu

2020-08-11 | 09:07 Hírek

Fotó: Oasis Brewery Facebook

Augusztus 8-án tartott főzdenyitó bulikát a kiskunhalasi Oasis Brewery, amikor minden érdeklődő megnézhette az új főzdét, és megkóstolhatta az Oasis söröket. Az új főzde egy közel két éves építkezés eredménye.

Szabó Zoltán, a sörfőzdét létrehozó Trínium Alfa Fejlesztő, Kivitelező és Szolgáltató Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a mintegy 273 millió forint összköltségű beruházást a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop) nyert 135 millió forintból és saját forrásból valósították meg.

Az új főzdében évente 500 ezer liter, legalább ötféle, magas minőségű palackozott és hordóból csapolható sört állíthatnak elő. A fejlesztéseket a korábbi kiskunhalasi Bacchus likőripari és pezsgőgyártó vállalat volt gyártóbázisán valósították meg.

A munkálatok során új, energetikailag is költséghatékony technológiai sort telepítettek, illetve informatikai eszközöket és szoftvert is vásároltak. Az elhagyott telepen már egy ideje nem folyt gyártás, ezért szükség volt infrastrukturális fejlesztésre is.

Az ügyvezető az MTI-nek kiemelte, cégük eddig élelmiszeripari tevékenységgel nem foglalkozott, éppen ezért a tervezés során részletesen felmérték a termékekre vonatkozó piaci igényt, és kutatásokat folytattak a legalkalmasabb technológiai sor összeállítására. Emlékeztetett: a homokhátsági térségben a kézműves sörgyártásnak csupán 1-2 éves hagyománya van, de az sem számottevő, a piaci igények kielégítésére bizonyos speciális sörtípusok esetén is csak korlátozottan alkalmasak, így a piacra lépés feltételei adottak számukra.

Főzdebejárás (Fotó: Oasis Brewery Facebook)

Jelenleg elsősorban alsóerjesztésű, világos söröket gyártanak, de a technológia alkalmas a felsőerjesztésű sörök előállítására is. A főzőházban főzetenként 2000 liter sörlét lehet lefőzni, a fermentáló térben pedig tizennyolc 2000 liter kapacitású, kombi tartályokban erjesztik a sört.

A társaságnál a sörfőzés újonnan induló divízió, amelytől az első teljes működési évben, 2021-ben 25-30 százalék nettó árbevétel-növekedéssel kalkulálnak. A kiskunhalasi székhelyű kilenc éve alapított Trínium Alfa Kft. eddig közúti árufuvarozással, földmunkákkal, útépítéssel és projektmenedzsmenttel foglalkozott.