fbpx

Nyitott Főzdék Napja: bbq oldalas, sörbíráló képzés és főzdetúrák is várnak

Írta: BeerPorn.hu

2020-09-18 | 12:10 Magazin

Fotó: Wearebrewstuds.com

Október 10-én tartják meg először a Nyitott Főzdék Napját, amelyen a résztvevő magyar sörfőzdék tárt kapukkal és változatos programokkal várják a vendégeket. Körkapcsolás és programajánló következik!

Győrzámolytól Hajdúböszörményig, Tokajtól Magyarhertelendig, csomó sörfőzde nyílik meg október 10-én, hogy vendégül lássa a fogyasztóit, illetve megismertesse őket a sörök készítésével, alapanyagaival és persze az általuk főzött fajtákkal. Sorozatunk első részében Baranya, Győr-Moson-Sopron, Fejér és Hajdú-Bihar megyébe utazunk. Program- és főzdeajánló!

Karl Microbrewery

A Karl Mikro-Sörfőzde és Bisztró a Baranya-megyei Mecseknádasdon található. A főzde nevében található „micro” szó valóban igen pici üzemet takar: náluk egy-egy főzet csupán 100 liter, cserébe viszont évente akár többszáz féle sört is készítenek.

Már a főzde és a hozzá tartozó bisztró környezete is megér egy kirándulást, Mecseknádasd igazi ékszerdoboz, amely immár nem csak a szuper borairól híres! A Karl Microbrewery-nél ráadásul saját sör készítésre vagy élmény-sörfőzésre is van lehetőség, valamint elegáns esküvő, csapatépítő és más zártkörű rendezvények helyszíne is lehet!

Mecseknádasd

A Nyitott Főzdék Napján, október 10-én lehet majd náluk kóstolni különböző malátákat és egyéb alapanyagokat, de ami a lényeg: 15 féle szűretlen sörből lehet náluk kóstolni! A sörök mellé pedig helyben sütött lepénykenyér készül, lesz rozmaringos-olajos mártogatós, valamint sváb kolbászmártás és hozzá házi készítésű kenyér is.

Asztalfoglalás és bejelentkezés:

  • +36 70 424 99 89
  • moni@karlbeer.com

 

Kapucinus Sörfőzde

Fotó: Tripadvisor.co.hu

A Kapucinus Sörfőzde igazi veterán magyar kisüzem, hiszen már 1994 óta működik, ugyancsak Baranya-megyében, Magyarhertelenden. Legfőbb célkitűzésük a mikrosörfőzde technológián alapuló minőségi termelés, a legjobb alapanyagok alkalmazásával. Alsóerjesztésű söreiket nem pasztörizálják, ezért igazán frissen fogyasztandók, eltarthatóságuk 8 és 30 nap között van, ami garantálja, hogy mindig a lehető legfrissebben jussanak el a fogyasztókhoz.

Annál frissebben pedig nem is lehetne hozzájuk jutni, mint ahogyan a sörfőzdében csapolják őket! Október 10-én 10 -15 fős csoportokban indítanak főzdelátogatásokat, a kertben pedig 12 féle Kapucinus sör mellett sörpárlatokkal és zenével is készülnek, miközben a kemencében különböző finomságok, házi kolbászok, pogácsák, langallók készülnek majd. De lesz lehetőség a sör-sajt párosítások próbálgatására is, annál is inkább, mert a Kapucinus Sörfőzde vendégeként az ugyancsak magyarhertelendi Csuporka manufaktúra tejtermékei is ott lesznek!

Asztalfoglalás és bejelentkezés:

 

Bors Serfőzde

A Győr melletti Győrzámolyon található Bors Serfőzde ugyancsak „nagy öregnek” számít a hazai főzdék között. Az 1992-ben alapított üzem 2010-ben újult meg, és Magyarországon elsőként vetette bele magát a belga és brit területeken elterjedt felsőerjesztésű sörök készítésébe. Be is zsebeltek velük egy rakás díjat a különböző sörversenyeken.

A kisüzem apátsági típusú sörei mellett érdemes megkósotlni a Hét Halálos Bűn sorozatuk bármelyik tagját, hiszen van közöttük IPA, NEIPA, juice IPA, stb., de nagyszerű szezonális söröket is készítenek!

A Nyitott Főzdék Napján is kóstolható lesz számos különleges sörük, gesztenyét sütnek, valamint a sörfőző mesterrel bejárható lesz a főzde is, így minden sörfőzéssel kapcsolatos kérdésükre választ kaphatnak majd a látogatók.

 

Etyeki Sörmanufaktúra

A Budapest szőlőskertjeként számon tartott Etyek immár öt éve nem csak a borról, hanem a sörről is szól, hiszen 2015-ben készült el az Etyeki Sörmanufaktúra az első saját főzetével. Az Etyek-Botpusztán található sörfőzde hangulatos kerttel várja a vendégeit, céljuk, hogy a sörkedvelők igazán széles ízvilággal találkozhassanak a kínálatukban. Az alapot a magas minőségű, világos angol és belga sörök jelentik, de főznek pilsenit és skandináv portert is, a melegebb hónapokban pedig jöhetnek a könnyebb, gyümölcsös sörök is!

Október 10-ére számos programot terveznek: 11 órától két óránként indítanak sörkóstolóval egybekötött főzdelátogatást, valamint igazi kuriózumként rozé sör-bor összekóstolást is tartanak, melynek keretein belül meg lehet majd kóstolni legújabb Rosalie von Edeck rosé sörüket és az ugyanabból az évjáratú kékfrankos mustból készült Etyeki Kúria 2019-es Kúria Roséját.

A főzde melletti sörterasz 10 órától várja a látogatókat csapolt sörökkel, sörkoktélokkal, sörpárlattal, háziszörppel, musttal, közben pedig füstöl majd a smoker, ahonnan a tervek szerint 13 óra magasságában kerül elő a bbq oldalas és csirke, amihez finom salátákat, mártogatókat és a Váli Pékség csodás kovászos kenyereit kínálják.

A kert gyerek és kutyabarát, szóval egy szuper családi program nagyszerű helyszíne lehet! :)

Asztalfoglalás és bejelentkezés:

 

Hajdú Serház

Hajdúböszörményben évszázadokig készült sör, majd néhány évtizedes szünet után a városban a Hajdú Serház élesztette újra a mesterséget, amikor 2016-ban megnyitották üzemüket.

Céljuk, hogy ízletes, friss helyi sörrel lássák el Hajdúböszörményt és környékét. Alapszortimentjük részét képezi a Blackout dry stout, a Novella bitter ale, és a Lokál világos, szűretlen láger is.

A Serházban izgalmas szakmai programmal készülnek a Nyitott Főzdék Napjára, hiszen 10 órától közös sörfőzésre invitálják a vendégeket, lesznek főzdebejárások, 14 órától pedig sörbírálat felkészítő gyorstalpaló tanfolyamot tartanak. Lesznek érzékszervi tréningek, ízfelismerés, bemutatják a sörök legjellemzőbb ízhibáit, a sörbírálat alapjait, sőt, még gyakorolni is lehet a bírálást, profi tesztlapokon!

A tréningre és a bírálatra csak előzetes jelentkezés alapján tudunk helyet biztosítani, jelentkezési sorrendben, korlátozott számban!

Asztalfoglalás és bejelentkezés:

  • +36 20 437 8237