fbpx

Már rózsafa hordóban érik 2020 magyar ginslágere?

Írta: Varga Andi

2019-11-30 | 06:15 Hírek

A Márton és Lányai pálinkafőzdéből ismert Márton János nagyon komolyan beleállt a ginkészítésbe. A bemutatkozó főzetet három évig fejlesztették. A Búzavirág Gin nagytesója pedig már a hordóban várja, hogy tavasszal megjelenjen.

2020 a gin éve lesz, mondják a hozzáértők, mi pedig kíváncsian várjuk, hogy milyen ínycsiklandó kalandok várnak ránk a kissé magasabb alkoholfokok világában. Györkönyből indult útjára a most bemutatkozó, Búzavirág névre keresztelt, valóban izgalmas, kék színű gin, mely 23 összetevőjének és 3 évnyi kísérletezésnek köszönhetően került a palackba.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Beerporn magazin (@beermagazin) által megosztott bejegyzés,

A lepárlómester Márton János, aki a pálinkáiról már jól ismerhetünk. A koktélok megálmodója pedig Beretka Dávid. A párlat árpamalátából készült, abba kerülnek a fűszerek, a lokális vadvirágok, melyek közül a búzavirágon kívül az akác és a hársfa publikus. Az ital mindössze két hete van piacon, összesen 900 palackot terveztek értékesíteni belőle, az első 300 pedig alig több mint egy nap alatt el is fogyott, sőt, ezt követően a maradék is, villámgyorsan. Igazi kézműves termék, a szó pozitív értelmében, és nem is kívánnak túllépni a jelzőn.

És hogy milyen a cucc? Kellemes fűszeres borókás ízvilág- lágy és karakteres. Hosszan jelen van a szájban. Kóstoltuk jéggel, kóstoltuk tonikkal, megnéztünk két pezsgő koktélt is. Valójában ízlés dolga, hogy kinek melyik tetszik a legjobban, én maradok a jégnél és/vagy a toniknál. Mondjuk szárított lime karikával és pár szem borókabogyóval. Legjobb. Bármikor. Tényleg.

A különlegességre vágyók pedig véssék fel a naptárba a következő év március elsejét: érkezik a hordóban érlelt nagy tesó: ugyanis rózsa és tölgyfa hordókban pihennek még az újabb tételek. Izgalmas játék, hogyan fonják körbe a hordó fűszerek a gint.