Cikk megosztása
Kisüzemi sörök, pulled pork, borecetes üdítőital és gin. Na meg persze a bor és sajt. Erről nem Tokaj jutott az eszetekbe? Pedig már rég nem csak az aszúról szól ez a térség! A Nyitott Főzdék Napján Tokajba is ellátogattunk.
Október 10-én, a Nyitott Főzdék Napján ellátogattunk Tokajba is, a BAZ Beer sörfőzde udvarára. Tokajról a legtöbb embernek csak a borok, azok közül is az aszú, netán a furmint és a szamorodni jut eszükbe, pedig itt volt bőven sok más helyi különlegesség is. A kétóránként induló főzdetúrán hat különböző sört kóstolhattunk meg, többek között a kenderes IPA-t, közben pedig a sörfőzőmester bemutatta nekünk, mi fán terem a sörfőzés a BAZ Beer-nél. Ettünk malátát, szagoltunk komlópelletet és tartályból csapoltuk a sört, tehát minden adott volt egy tökéletes naphoz.
A vállalkozó szelleműek – tehát mi is – a főzdetúrát a Tokaj-Hétszőlő Szőlőbirtoknál folytathatták. A birtoktúra során három kiváló minőségű bort kínáltak a résztvevőknek. Mindezt pedig festői környezetben fogyaszthattuk el, hiszen nagy szerencsékre a napsütéses időben mesésen festett az őszi Tokaj. Ha valaki lemaradt a birtoktúráról, vagy már nem bírt felsétálni a domboldalra, az sem maradt borok nélkül: a sörfőzde udvarában a Paulay Borház és a Péter Pincészet is képviselte magát.
Sörök és borok után pedig kinek ne esne jól egy olyan helyi kuriózum, mint a tokaj-hegyaljai gin? A Seven Hills Distillery nem csak itallal, de sok érdekességgel is ellátta az érdeklődőket. Megismerhettük a tokaji ginhez használt alapanyagokat, ráadásul mindezt játékos formában, hiszen nekünk kellett kitalálnunk, hogy mit is rejt egy-egy üveg. Bevalljuk, az egyik összetevő még minket is meglepett, de hogy melyik volt az, azt nem áruljuk el. Látogassatok el a Seven Hills Distillery-be és biztos megosztják veletek is a titkos hozzávalót!
Persze ennyi ital mellé elkél egy kis étel is. A Horgonyzó Kisvendéglő hamburgerrel, pulled pork szendviccsel, a Tokaji Sajt pedig isteni sajtokkal készült a vendégek számára. Mindezek mellé pedig Czabányi Attila biztosította a jobbnál jobb dalokat, valamint délután a Hoptimista sörfőző csapat bevezetett minket a házi sörfőzés rejtelmeibe is. Ha pedig valaki újra megkívánta volna valamelyik BAZ Beer sört, a sörpárlatot vagy az alkoholmentes Shrubbie-t (tokaj-hegyaljai, borecet alapú üdítőital), a beertrucknál enyhíthette szomját.
Ti melyik főzdébe/főzdékbe látogattatok el a hétvégén?