Cikk megosztása
A közelmúltban írtunk róla, hogy a Magyar Sörgyártók Szövetsége és a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete kocsmafejlesztési programot szorgalmaz, hogy megmentse a rohamosan fogyatkozó vendéglátóhelyeket.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerdán elő is állt a programmal, amelynek lényege, hogy összesen egymilliárd forintot osztanak szét, fejenként maximum 3 milliót kaphatnak a falusi sörözők-borozók.
A miniszter szavai szerint „a kiskocsma mindig a falu lelke”. A támogatott vendéglátóhelyek pedig tulajdonképpen bármire költhetik a 3 millát, így a saját működésük finanszírozására, illetve fejlesztésekre, beruházásokra is. A pályázatokat március 3-tól várják.