fbpx

Ilyen lesz a 2021-es komlóévjárat

Írta: BeerPorn.hu

2021-08-26 | 08:38 Hírek

Fotó: Mudra László

Komlószüreti bulit tartanak hétvégén Kastélyosdombón, ahol az egy hektáros komlóföldről, információink szerint már megkezdődött a tobozok leszedése. A többi magyar kisebb ültetvényen egyelőre kivárnak.

A Váli Uradalomban található kísérleti komlóültetvényen minden jel arra utal, hogy csúszik a szüret. A hosszúra nyúlt tél, illetve a hűvös tavasz miatt – ami a tobozok fejlettségét illeti –, 2-3 hét csúszás figyelhető meg – mondta Vigh Dávid, az Uradalmi Sörmanufaktúra és a váli komló projekt vezetője. Becslései szerint a tavalyi hozamnak nagyjából a 70 százalékára lehet idén számítani.

Válon jelenleg Cascade, Centennial, Chinook, Magnum, Northern Brewer, valamint Bácskai komlófajtákat termesztenek, kísérleti jelleggel. Vigh Dávid tájékoztatása szerint a korábbi érésűeknél megfigyelhető, hogy fejlettebbek, de összességében elmondható, hogy a teljes szüreti időszak későbbre tolódik idén.

Jászapátiban, a Yeast Side Sörfőzde komlótövein sem lesz idén kiemelkedő termés. Lados Szilvia, a főzde vezetője elmondta, hogy ennek ellenére elkészítik a 2021-es friss komlós sörüket is. Náluk ugyancsak Centennial, Chinook és Cascade, valamint Hallertau, Smaragd, Aurora, Celeila és Spalter Select tövek nőnek.

A Somogy-megyei Kastélyosdombón még 2018-ban indították újra a magyarországi nagyüzemi komlótermesztést a Heineken Hungária és az Ökumenikus Segélyszervezet közös programjaként. A kezdeményezés célja: növelni a jó minőségű, magyar alapanyagok mennyiségét a sörgyártásban, s emellett hozzájárulni a termesztésben részt vevő hátrányos helyzetű családok megélhetéséhez. Az akkor telepített egy hektáron Perle, Saazer és Chinook fajtákkal foglalkoznak. A program a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Szociális és Fejlesztő Központjának területén indult el. Lehel László, a szervezet elnök-igazgatója a Beerporn.hu kérdésére válaszolva elmondta, hogy náluk – ahogy egyébként 2020-ban is – már augusztus közepén megkezdődött a szüret. Az ültetvény növényei továbbra is nagyon fiatalok, fejlődésben vannak, csepegtetéses öntözés segíti a megfelelő vízellátásukat és növekedésüket.

Kastélyosdombón a Saazer fajta hozama várhatóan 40 százalékkal haladja meg a tavalyit, a Perle esetében 30 százalék az emelkedés, a Chinook pedig stagnál. Lehel László felhívta a figyelmet arra, hogy náluk – az országban egyedülálló módon – szüretelő- és szárítógép is van, amely 25 hektár komló feldolgozására is alkalmas, emellett pedig pelletizálni is tudják a termést. A berendezésekre a jövőben várhatóan jócskán szükség lesz, hiszen az Agrárminisztérium támogatásának hatására az elmúlt időszakban 13 hektárral bővült a komlóval beültetett terület, amelyen kiépült a támrendszer is. Az újonnan művelésbe fogott földekről várhatóan 2-3 év múlva szüretelik az első tobozokat.