fbpx

Ezeken a helyeken lesz Nyitott Főzdék Napja szombaton

Írta: BeerPorn.hu

2024-05-23 | 13:12 Hírek

Sajt és sör összekóstolás, pilseni víz, tartályból csapolt és először kóstolható sörök, izgalmas street food: szombaton egész nap különleges programmal várnak a magyar kisüzemi sörfőzdék.

Május 25-én, szombaton újra országos program keretében nyílnak meg az érdeklődők előtt a magyar kisüzemi sörfőzdék. A kezdeményezés célja, a korábbi évekhez hasonlóan az, hogy egyenesen a sörfőzdékhez vigye a sörszerető, illetve a gasztronómia iránt érdeklődő közönséget.
A rendezvényen résztvevő kisüzemekben lehetőség lesz a főzde bejárására, sörkóstolásra és -vásárlásra is.

Az Őrségben működő, ŐriBird Sörfőzdében interaktív workshop keretében mutatják meg, hogyan készíthető el otthon az egyik legnépszerűbb termékük.

Csempeszkopácson, a Krenner Beernél nem csak a sörfőzde lesz bejárható, felelevenedik majd a középkori vásárok hangulata is. A Vaskakas Sörfőzde Győrújbaráton ingyenes főzdetúrákat tart, Pannonhalmán pedig a Pannonhalmi Szent Orbán Borpiknik részeként, a Főapátság arborétumából indul a program.

Balatonföldváron, a Helka Sörfőzdében vadonatúj söröket mutatnak be, Cecén pedig az egyik legmodernebb hazai sörüzemet nézhetik meg a vendégek. A Pécsi Sörfőzdénél pizzákat sütnek a sörök mellé, és három különlegesség is kóstolható lesz: a Szalon Tiszta Malátás sör, a Pécsi IPA és a Szűretlen Szalon is.

Hatvanban a Nyitott Főzdék Napja sörfőzdeavatót hoz: nyitóbulit tart a Csupor Craft Beer, Ózdon a Bolyki Serházban két új, tavaszi sörrel is megismerkedhetnek a látogatók, Miskolcon, a Gyertyános Sörfőzdénél pedig az is kiderül, hogyan készül a pilseni víz.

Tokajban, a BAZ Beernél négy főzdetúra is indul, Hajdúböszörményben, a Hajdú Serháznál a házigazdák elmondják, hogyan készítettek saját árpából malátát, és hogyan főztek belőle märzen típusú sört, emellett pedig a Hajdúsági Múzeum kiállítása is megtekinthető lesz.

Békésszentandráson félóránként indulnak üzemlátogatások szombaton, a sörökön kívül pedig hopszódát is kóstolhatnak a látogatók.

A fővárosban három sörfőzde készül programmal a Nyitott Főzdék Napjára. Az újpesti First Craft Beer többek között sajt- és sörkóstolót, illetve rum- és sörkóstolót rendez. Kőbányán, a Monyo Brewing óránként indít üzembejárást, melyek előtt vagy után vadonatúj, kisszériás söreik is kóstolhatók lesznek. A Horizont Brewingnél a főzdetúrákon kívül sörpremier, különleges akciók és beerpong is lesz.

Idén a Nyitott Főzdék Napja kiemelt témája a „sör és a fűszer” lesz, a különféle fűszerek használata ugyanis évszázadok óta végigkíséri a sörfőzés történetét. A Nyitott Főzdék Napja látogatói a rendezvény napján a www.nyitottfozdek.hu oldalon szavazhatnak kedvenc fűszeres sörükre. A rendezvény honlapján térképen is látható, mely helyszíneken lesznek programok.