A szolnoki városháza pincerendszerének felújításával és átépítésével alakítottak ki sörmúzeumot Szolnokon.
Szalay Ferenc, a város polgármestere a megnyitón elmondta, hogy amikor a törökök elfoglalták a szolnoki várat, már volt sörfőzde a városban, amelyet a hódítók sem pusztítottak el, sőt 1722-re három ilyen üzem is működött a településen. Szolnoknak innentől kezdve az 1960-as évekig folyamatosan volt helyben készült söre.
A Sörárium e hagyományra építve nyolc helyiségben, ezer négyzetméteren mutatja be a sör és a sörfőzés történetét 300 interaktív eszköz segítségével. A Sörmúzeum azonban nem csupán egy különleges, Magyarországon párját ritkító tárlat, hanem stílusos és igényes vendéglátóhely, továbbá valóságos sörfőző manufaktúra is egyben, amely korszerű technológiával, minőségi kézműves söröket állít elő – húzta alá.
(MTI)