Igazi elitklubhoz csatlakozott a közelmúltban Szabó Károly, az Első Magyar Házisörfőző Egyesület tagja, aki National szintű BJCP bíra lett. Ő az első Magyarországon, akinek sikerült ezt teljesítenie. Motivációról, kedvenc sörökről, és arról beszélgettünk Károllyal, miért jó házisörfőzőnek lenni.
Állat dolgokat mutatott be a FIRST Craft Beer az utóbbi hetekben! Két állati kollabsör is kijött, címerállataiknak összesen mégis csak két lábuk van. Hogy is van ez?
Pillanatok alatt megtelt nevezőkkel az I. Altbier Házisörfőző Verseny, amely november 30-án lesz a KEG Sörművházban. Ezek szerint – annak ellenére, hogy alig találni magyar készítésű altbiert -, jelentős rajongótábora van a házisörfőzők között. Merczel Tamással beszéltük át azt, amit a típusról tudni érdemes.
Totál alternatív dimenzióba juttat a Horizont Brewing két nyári meglepetése. Itt komlók és uborkák uralják a teret, amelyek közül az egyik titokzatos és elegáns, a másik frissítően bolondos. Ráadásul csak arra várnak, hogy leteszteld, melyik húz be jobban!
Nincs magyar gyártású termék az alkoholmentes lágerek dobogós mezőnyében. Vakteszten mértük össze a legnevesebb 0.0 láger söröket. A legjobbak Olasz-, Spanyol és Csehországban készülnek.
Tizenkét magyar kisüzemi főzde New England IPA sörének feszültünk neki, hogy vakkóstolón nézzük meg, melyek a legjobbak. Mutatjuk a toplistát, neked melyik a kedvenced az alábbi mezőnyből?
Változik a világ: nem csak a fűnyírás, a nyári biciklitúrák és a hosszú autóutak, valamint a sofőrsors indokolja ám az alkoholmentes sör fogyasztást! Íme két 0.0 ital, amit végre tényleg az ízéért választasz majd!
Mi nevezhető különleges minőségű sörnek? Mi az, amit kötelező lesz feltüntetni a címkéken és a dobozokon? Felülvizsgálták az élelmiszerkönyvet, Felkai Beáta Olga, az Agrárminisztérium élelmiszerláncért felelős helyettes államtitkára válaszolt kérdéseinkre.
Kapaszkodj, mert ez a két új sör nem csak a hőség segítségével taglóz le! Az egyik dupla komlóbomba, a másik pedig épp annyira dinnyés, mint epres. Mit sem érne a nyár ezek nélkül!
A Horizont két friss tétele úgy borítja fel az ízérzékelésedet, mint egy nyári vihar a napernyőt! Jöhet előbb az ice tea, vagy egyből rámennél a fűszeresen vad saisonra?
